Szórakozás

Járai Mátéék visszatértek abba a horvátországi kávézóba, ahol pár éve másfél órát sírtak

Nagyon nehéz időszakon mentek keresztül akkoriban.

Járai Máté és Járai Kíra több mint egyórás vlogot posztoltak horvát nyaralásukról a YouTube-ra, amit a story.hu szúrt ki. A színész és felesége nemrég Horvátországba utaztak, nyaralásukról készítettek videót. Ebből kiderült, a készülődés korántsem zajlott zökkenőmentesen.

A szokásos induló videónk elmaradt, mert reggel mocskosul összevesztünk a késlekedés miatt, és sokáig duzzogtam, mondtam is, hogy vlog helyett a válóperes ügyvédem majd felveszi a kapcsolatot a tiéddel. Három órát aludtunk bő hat óra helyett, kilenc óra lett az út, aki nyaralni indul külföldre, az egy barom

– összegezte a történteket némi iróniával Járai Máté.

Nem először jártak Brelában, már visszajáró vendégeknek számítanak a dalmáciai városban. Idén ismét ellátogattak egy vendéglátóhelyre, ahol akkor voltak legutóbb, mikor egy nehéz időszakon mentek keresztül.

2019 egy iszonyatosan nehéz időszak volt számunkra. Úgy jöttünk el nyaralni, hogy mentálisan teljesen a padlón voltunk. Most visszajöttünk abba a kávézóba, ahol akkor másfél órát sírtunk, hüppögve zokogtunk. Annyira, hogy néha kijött a pincérnő megkérdezni, minden rendben van-e. De mindennek ellenére nagyon jó élmény volt az a nyaralás, mert a mélységek ellenére nagy magasságok is voltak

– vallotta be Járai Kíra a videóban, ami itt nézhető meg.

Korábban az utazás költségeiről a Reggeliben mesélt a házaspár.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik