Szórakozás

Hazudott a rendőröknek a nő, akinek három vendége is meghalt, miután nála ebédelt

Erin Patterson gombából készített ételt volt férje rokonainak, azt gyanítják, gyilkos galócát használt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, három idős ember meghalt, miután vélhetően mérgező gombát fogyasztottak Ausztráliában.

A vendégeket Erin Patterson hívta meg egy ebédre, később a nő egykori anyósa, egy 70 éves nő, valamint anyós 66 éves nővére és az ő 70 éves férje is meghalt. Az ebéden szintén részt vevő lelkipásztor, Ian Wilkinson még mindig válságos állapotban van. A nő két gyereke is velük ebédelt, de ők nem ettek a gombából. A rendőrség azóta vizsgálja az eset körülményeit.

A nő volt férje szerint korábbi felesége szándékosan mérgezte meg a családtagjait.

Erin Patterson most egy levélben ismertette az álláspontját – írja a LADbible.

A kétgyermekes anyuka azt írta, semmi köze a dologhoz.

Ismét hangsúlyoznom kell, hogy egyáltalán nem volt okom bántani ezeket az embereket, szerettem őket.

– írta Patterson.

A rendőrség korábban talált egy ételszárítót egy közeli szeméttelepen, és azt feltételezték, hogy a nő dobta ki. A hatóságok szerint gyilkos galóca lehetett az ételben, aminek a toxikusságát fokozza a szárítás.

A nő korábban azt mondta, hogy már rég kidobta az eszközt, most azonban elismerte, hogy hazudott a rendőröknek. Azt mondta, félt, hogy elveszíti a gyerekeit, ezért dobta ki az ételszárítót.

A rendőrség egyelőre nem közölt új részleteket.

A Daily Mail azt írja, hogy a nő volt férje, Simon Patterson 2022 júniusában azt írta a közösségi médiában, olyan bélproblémái voltak, hogy azt hitte, bele fog halni, napokig az intenzív osztályon ápolták. A családja már el is búcsúzott tőle, mert azt hitték, hogy meg fog halni.

Azt egyelőre sehol nem közölték, hogy a két esetnek köze lenne egymáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik