Eleinte úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben, a szoba kényelmes volt, az étel finom és jó minőségű. A második napon azonban a brit házaspár azzal szembesült, hogy a szállodában folyamatosan marihuánaszag terjeng, és az emberek a medencében szexelnek.
Az 50 éves Alan Stevens és felesége, a 49 éves Sarah júniusban tizenhét napot töltöttek a Dominikai Köztársaságban, de azt mondják, az álomnyaralásuk inkább rémálom volt. A medencét például naponta kétszer kellett kiüríteni, olyan gyakran vált zavarossá a víz – írja a BBC.
A házaspár a Punta Cana-i Riu Republica Hotelben szállt meg. Egyik nap Alan egy lepedővel letakart holttestet látott. Amikor ezt szóvá tette, csak annyit a szállodaigazgató csa annyit felelt neki, hogy emberek minden nap meghalnak, ez természetes. Senki sem vette komolyan a panaszaikat. Másnap a helyi média számolt be róla, hogy egy 35 éves vendég kiesett egy negyedik emeleti erkélyről, a párját őrizetbe vette és kihallgatta a rendőrség.
Alan és Sarah azt mondják, amikor a nyaralásukat tervezgették, utánanéztek a szállodának, de mindenütt azt írták, hogy kiemelt minőségű szálláshely, azt sehol sem említették, hogy egy vad partihotel lenne, ahol képtelenség pihenni. A házaspárnak felajánlották, hogy átköltözhetnek egy másik szállodába, de a többi vendégtől azt hallották, az ép olyan, mint a Riu Republica .
A házaspár a TUI utazási ügynökséggel utazott, a cég el is ismerte, hogy a panaszaik jogosak és 200 font (kb. 90 ezer forint) értékű kupont ajánlottak fel nekik kárpótlásként. Stevensék szerint ez kevés, ezért nem fogadták el az ajánlatot és pert fontolgatnak.