Rebel Wilson első gyereke, Royce Lillian tavaly novemberben született meg, béranya hozta világra. A kilenchónapos kislányról a színésznő az E! Newsnak adott interjújában elmondta: hozzá hasonlóan nagyon szeret úszni, és a repülőutakon is nagyon jól viselkedik. Mint elárulta, menyasszonyával, Ramona Agrumával nem zárkóznak el attól, hogy egy második gyereket is vállaljanak.
Szeretnék még egy gyereket. Csak hát, nem tudom, hogy lehetséges-e. IVF-kezelésre kell érte járnom. Majd meglátjuk, hogy megy. De Roycie egy igazi csoda, és ha ő az egyetlen gyermekem, akkor az is csodálatos
– mondta el Wilson, aki korábban nyíltan beszélt meddőségi problémáiról.
A színésznő egyelőre arra koncentrál, hogy a kislányával kiélvezzen minden együtt töltött percet.
Épp a múlt héten mondta ki az első szavát, ami az anyu volt. Nagyon izgatott voltam emiatt, mert az elmúlt hetekben próbáltam tanítgatni már rá. Aztán kimondta, nekem pedig sikerült felvenni videóra.
Elismerte, az anyaságnak vannak nehéz pillanatai is, mikor nem tud elég türelmes lenni a gyerekével, de mint mondta, ha a kislányáról van szó, „mindentől, amit csinál, valahogy elolvadok”.