Szórakozás

19 milliárd forintnyi bónuszt osztott ki Taylor Swift azok között, akik vele dolgoznak az Eras turnéján

Mat Hayward / TAS23 / Getty Images for TAS Rights Management
Mat Hayward / TAS23 / Getty Images for TAS Rights Management
A táncosoktól a hangtechnikusokon át a vendéglátósokig mindenkivel bőkezűen bánt az énekesnő.

Taylor Swift idén márciusban indította el a The Eras névre keresztelt turnéját, ami jelenleg is tart, a múlt hónapban pedig további állomásokat jelentettek be.

A TMZ a minap számolt be arról, hogy információik szerint az énekesnő fejenként 100 ezer dolláros, azaz több mint 35 millió forintnak megfelelő bónusszal ajándékozta meg a turnéján dolgozó kamionosokat, a People friss értesülései szerint pedig nem csak sofőrökkel volt bőkezű.

Mint írják, informátoraiktól úgy tudják, az énekesnő a közelmúltban 55 millió dollárnak, azaz több mint 19 milliárd forintnak megfelelő bónuszt osztott ki az alkalmazottjai között: ebből kapott mindenki, köztük a táncosok, a hangtechnikusok, a vendéglátósok és a szerelők is.

Bár tavaly novemberben igencsak nehézkesen indult meg a jegyárusítás az erre kijelölt platform meghibásodása miatt, a turné hatalmas sikernek örvend: az énekesnő múlt heti, seattle-i koncertjén például annyira beindultak a rajongók, hogy 2,3-as erősségű földrengést okoztak.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik