Szórakozás

Dietz Gusztáv: Arra nevelem a lányaimat, hogy ebből az országból minél hamarabb el kell menni

RTL+
RTL+
Ehhez igyekszik nekik mindent megadni, miközben nyelvtanulásra biztatja őket.

Kedd hajnalban érkezett a hír, miszerint 25 éves korában elhunyt Angus Cloud, az Eufória Fezcója. A színészhez az édesanyja hívott segítséget, aki azt mondta, a fia túladagolta magát és nincs pulzusa. A kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta.

A téma apropóján ma Dietz Gusztáv is meghívást kapott az RTL Reggelibe, aki tíz évig küzdött heroinfüggőséggel. Mint mondta, nehéz időszak áll mögötte, mialatt droggal élt, rengeteg barátját el kellett temetnie, akik hasonló körökben mozogtak.

Az adás végén Peller Mariann arról is kérdezte a színészi babérokra törő sportolót, hogyan igyekszik biztosítani a lányai számára a mentális jólétet. Mint mondta, kötelezővé tette nekik a zenélést és a sportot: egyikük zongorán, a másikuk pedig gitáron játszik, és a nyáron is táborból-táborba járnak, ahol táncolnak vagy lovagolnak. Dietz emellett azt is nagyon fontosnak tartja, hogy a gyerekei nyelveket beszéljenek.

Kötelező a nyelvtanulás. Az, hogy matematikából, fizikából milyen jegyük van, pont nem érdekel. Én arra nevelem őket, hogy ebből az országból minél hamarabb el kell menni. Innentől kezdve ehhez próbálok nekik megadni mindent

— jelentette ki.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik