Szórakozás

Kivette a gyerekét az óvodából, mert az óvónők állandóan ölelgetni akarták a kislányát

A nő belefáradt abba, hogy hiába mantrázza, „tilos érinteni”, az óvónők nem tartották tiszteletben a kérését.

Elsőre felháborítónak tűnő, ugyanakkor nagyon tanulságos történetet osztott meg egy brit nő a napokban a lánya óvodaváltási körülményeiről – írja a Mirror.

Ahogy a meg nem nevezett édesanya írja, a hároméves lánya elég nehéz eset, ezért amikor elkezdett óvodába járni, külön felhívta az óvónők és dajkák figyelmét arra, hogy a gyerek nem szereti mások érintését, ezért ne próbálják ölelgetni, szeretgetni. Állítása szerint a kislány kizárólag az édesanyjától, az édesapjától és a nagymamájától viseli el az ölelést, ám ha más próbálkozik ezzel, az kisebb traumaként hat rá. Éppen ezért megkért mindenkit, hogy ne ölelgessék a gyerekét, még akkor sem, ha vigasztalni próbálják. Helyette inkább kísérjék egy csendesebb sarokba, ahol egyedül lehet, és adják oda neki a kedvenc játékát vagy egy könyvet.

Az óvodai dolgozók azonban megszegték az „érinteni tilos” szabályt. Ennek az anya is tanúja volt, véletlenül látta, hogy az egyik dajka felemeli a lányát és próbálja megölelni. A kislány erre vadul kapálózni kezdett a lábával és mellé ordított, „teljesen kifordult magából”.

„Tudom, hogy más kicsik, még az egyéves fiam is szereti, ha megölelik, és biztonságban érzik magukat tőle, de a lányom nem” – magyarázta a nő, hozzátéve, hogy a lánya egyébként sem szeretett az óvodába járni, nem érezte magát biztonságban, a szorongás jeleit fedezte fel rajta.

„Úgy éreztem, hogy csak ismételgetem magam folyamatosan, de hiába. Keményen küzdöttem azért, hogy a lányom biztonságban érezze magát az óvodában. Nem kellene ennek ilyen nehéznek lennie” – tette hozzá.

A család végül úgy döntött, hogy óvodát váltanak. Az új helyen is azzal kezdett az anya, hogy minden érintettnek elmondta, milyen igényei vannak a lányának, és próbálják ehhez tartani magukat. És az új helyen egyelőre működik a dolog, az anya szerint mindenki tiszteletben tartja a kérését, nem ölelgetik a lányát, ha pedig sír, azokkal a praktikákkal vigasztalják, amelyeket az anya megosztott velük.

A nő azzal zárta a sorait, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy konfliktust vállalt az előző óvodában és a lehető legjobb döntésnek tartja, hogy kivette onnan a lányát. Minden szülőt arra biztat, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, ne féljen cselekedni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik