Szórakozás

Bádoki Bettina Zdroba Patrikról: Tipik férfi, mindent én csinálok otthon

RTL
RTL
„Iszonyatosan trehány.”

A Reggeli mai adásában Lotfi-Schadi Réka és Bádoki Bettina meséltek arról, általában mi az, amin összevitatkoznak otthon a párjaikkal. Utóbbi úgy fogalmazott, Zdroba Patrikkal sok köztük a hasonlóság, viszont legalább annyi mindenben különböznek is, ezért szinte bármin össze tudják rúgni a port. Az egyik kényes téma náluk a mosogatás, Bádoki elmondása szerint ugyanis az énekes rengeteg poharat és tányért vesz elő nap mint nap, amiket aztán neki kell utána elmosogatnia, és néha előfordul, hogy marad rajtuk némi ételmaradék.

Ezen ő nagyon ki tud akadni, nem is összeveszünk, csak összevitázunk, és akkor mindig mondom, hogy jó, hát akkor meg lehet csinálni, valamit legalább te is. Ez a másik, hogy ő az a tipik férfi, hogy mindent én. Ő iszonyatosan trehány. Amin a leginkább összeveszünk és a vita tárgya, az az ő rendetlensége

– magyarázta az influenszer, hozzátéve: a házimunka zömét magára is szokta vállalni, egyedül arra kéri meg időnként a vőlegényét, hogy legalább a szemetet vigye ki, de gyakran ér haza arra, hogy a kuka még mindig tele van.

Nemrég egyébként Zdroba Patrik is a Reggeliben vendégeskedett, ő arról beszélt, mik azok a szokások, amik felidegesítik.

Kapcsolódó
Zdroba Patrik undorodik a ketchup-féle szószoktól, ha a párja ilyesmit eszik, utána megkéri, hogy mosson fogat
Jó, ha ilyenkor van a közelben mosdó, mert Bádoki Bettinának mielőbb kezet is kell mosnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik