Szórakozás

„Nem tudom, hogyan megyünk tovább” – orvosai továbbra sem tudják, mi lehet a baja Molnár György Elefántnak

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Egy speciális vizsgálattól várta az áttörést, de az sem vezetett eredményre.

Molnár György Elefánt öt héttel ezelőtt hívott mentőt magára, miután nem szűnő mellkasi fájdalmat tapasztalt. Az Omega gitárosa szédüléssel is küzd, június közepe óta számos vizsgálaton járt, de az orvosai továbbra sem tudják, mi okozhatja a panaszait.

A zenész a Borsnak nyilatkozott arról, hogy a múlt héten egy speciális vizsgálatra volt időpontja. TILT teszten vett részt, mely során egy dönthető asztalra kellett feküdnie, amin fokozatosan, vízszintes irányból különböző szögekbe dőlt. A vizsgálat során azt mérik, hogyan változik a vérnyomás és a pulzus a gravitáció hatására.

Molnár a szóban forgó teszttől várta a megoldás, a vizsgálat viszont nem vezetett eredményre. Amíg pedig az orvosai nem tudják felállítani a diagnózist, gyógyszeres kúrát sem kaphat.

Ebben a pillanatban nem tudom, hogyan megyünk tovább. Nagyon bíztam ebben a vizsgálatban, hogy végre kiderül, mi nincs rendben velem, és ennyi idő után el tudjuk kezdeni a megfelelő kezelést

– mondta a lapnak a gitáros.

Kapcsolódó
Mentőt hívott magára Molnár György Elefánt
Egyelőre nem derült ki, mi okozza a panaszait, vizsgálatokra jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik