Szórakozás

90 éves, de még mindig nyeri a testépítő versenyeket

Pedig nincs megelégedve a testalkatával a férfi.

Jim Arrington, ahogy sok amerikai honfitársa, nincs megelégedve a testével, de azt mondja, ez éppen segítségére van, hogy motiválja további testépítő versenyeket nyerni, így még 90 évesen is – írta a Guardian.

Szerdán jelent meg vele egy videó arról, hogyan jobb az erőnléte a legtöbb olyannál is, aki csak fele annyi idős, mint ő.

A felvételt a Guinness World Records tette ki, amely már 2015-ben Arringtonnak adta „a világ legidősebb bodybuildere” címet.

A dédnagypapának, aki 70 éve testépítő, heti háromszor jár le edzeni két-két órán át emeli a súlyokat az a jelszava,

no pain, no gain,

vagyis „szenvedés nélkül nincs nyereség”, ha szó szerint fordítjuk le a közmondást.

Az egyik edző abban a teremben, ahová Arrington jár, azt nyilatkozta:

Szinte minden nap látjuk Jimet. Többet csinál, mint a jó 60 százaléka az ügyfeleimnek, vagy bárkihez képest, aki ide, ebbe az edzőterembe jár.

Arrington tavaly teljesen meztelenül szerepelt a Men’s Health magazinnak, majd szerepelt a Testépítők Nemzetközi Szövetsége (IFBB) versenyén a nevadai Renóban, ahol a 70 év felettiek versenyén a harmadik lett.

A 80 év felettiek versenyét megnyerte, már csak azért is, mert ő volt az egyetlen induló ebben a kategóriában.

A férfi azt meséli, a formáját nem csak az edzéseknek köszönheti, hanem mert az idő folyamán változtatott az étrendjén is. Régen elsősorban sok tejet ivott és sok marhahúst evett, mert ez a két dolog volt, amire nem volt allergiás, plusz klasszikus fehérjeforrások, amik segítik az izomépítést. Ettől azonban egyre többször gyulladások jelentkeztek nála, ezért megváltoztatta a hozzáállását, és most már főként gombát eszik, olívaolajjal készült ételeket és általában egészséges ételeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik