Szórakozás

Steiner Kristóf és férje lemondtak az örökbefogadásról

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Ennek több oka is van.

Steiner Kristóf négy évvel ezelőtt még úgy fogalmazott a Reggeliben, kizárt dolognak tartja, hogy ne legyen gyereke. Párjával, Nimrod Dagannal viszont úgy döntöttek, mégiscsak kettesben maradnak. Ennek okáról a Blikknek nyilatkozott a Viva TV egykori műsorvezetője

A legjobb barátaink, Kinga és Máté, az előbbi szerkesztőm volt a Viva TV-nél, az utóbbi az első könyvem óta a fotósunk, sok éves próbálkozás után másfél éve ikerlányok szülei lettek. Minket kértek fel keresztapukáknak. Ők így négyen nagyon fontos szerepet játszanak az életünkben. Sok időt töltünk együtt, hiszen részben itt is laknak a félszigeten.

Steiner szerint a barátaik és a kislányaik is úgy tekintenek rájuk, mint a családtagokra. Részben ezért is határozták el a férjével, hogy megelégszenek a keresztapasággal, és nem vállalnak gyereket.

Nimivel azt érezzük, hogy a mi kapcsolatunk stabil és kerek, úgy ahogy van, és nem akarnánk ebbe belehozni egy olyan új energiát, amelyet egy gyerek jelent. Azt be kell látni, hogy egy kapcsolat is megváltozik egy gyerek érkezésével, mi pedig a korábbi kapcsolatainkban szenvedtünk már annyit, hogy a legfontosabbak szeretnénk maradni egymásnak

– mondta a műsorvezető, aki szerint az sem mellékes, mennyi mindenen át kell mennie először egy nem heteroszexuális párnak ahhoz, hogy örökbefogadhassanak. Ezeknek a nehézségeknek sem szeretnék kitenni egymást a párjával.

Ami a jövőbeli terveiket illeti, Steiner elárulta, hogy két évvel ezelőtt vásároltak egy 150 éves, romos kőházat a Methana-félszigeten, amit jelenleg egy albán munkás segítségével újítanak fel. A ház körüli munkák mellett bőven akadnak egyéb elfoglaltságaik is: a férjével gasztrotúrákat szerveznek, melyek egyúttal lelki és szellemi elvonulások is.

Steiner egyébként nemrég Magyarországra látogatott a Budapest Pride idejére. Ekkor elmondta, hogy tapasztalatai szerint a felvonulás évről-évre természetesebbnek, barátibbnak, családiasabbnak tűnik.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik