Július 19-én van Somló Tamás halálának hetedik évfordulója. Horváth Charlie ez alkalomból a Borsnak mesélt kapcsolatukról. A két zenész kilencéves korukban, az iskolapadban barátkozott össze. Már akkor összekötötte őket a zene, tele voltak álmokkal, tervekkel, „egy legendás korszak forró fejű titánjai” voltak.
Annyi emlék köt össze bennünket, hogy az csoda. A halála előtti 20 évben talán nem is telt el nap a találkozásunk nélkül. De hét éve már csak a temetőben »találkozunk«, gyakran járok ki hozzá, beszélek hozzá. Most, az évfordulón nem tudok kimenni hozzá, de gyertyát gyújtok érte. És másnap, huszadikán lesz a szokásos, havi, csütörtöki titkos találkozó. Itt már csak mi, öregek vagyunk tagok, sajnálatos módon egyre kevesebben. De akik még vagyunk, egy ital társaságában emlékezünk majd rá
– mondta el Charlie, aki szerint lehetetlenség leírni milyen egyéniség volt Somló Tamás.
Ahol ő megjelent, ott hirtelen szeretet lett, áradt belőle a jóság. Ő volt az, aki engem bármikor, bármilyen szituációban meg tudott nevettetni. Azt biztos sokan nem hiszik, de sokat veszekedtünk, vitáztunk, mert sok mindenben nem értettünk egyet. De talán ez is az igaz barátság. Nem az, ha valaki bólogat a másiknak, mi olyan jóízűen tudtunk még vitázni is! Mi a tűzbe mentünk volna egymásért, mindenben, bármiben számíthattunk egymásra. Mellettem mindig sokan voltak, kollégák, haverok, barátok. De, az ember 65-70 éves korában jön rá, hogy kik az igaziak. Én Tamás halála után jöttem rá, hogy nekem ő volt az igaz barátom!
