Szórakozás

Zámbó Krisztián az esküvőjéről: Kitűztük jövőre az időpontot, most már tényleg komolyan vesszük a dolgot

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Az énekes már háromszor eljegyezte párját, de a házasságkötésre eddig még nem került sor.

Nemrég megházasodott Zámbó Jimmy középső fia, Zámbó Szebasztián. Zámbó Krisztián a Mokkában mesélt öccse esküvőjéről, és elmondta: egy kicsit irigy is rá. Ők párjával, Takács Zsuzsikával kisebb-nagyobb megszakításokkal, de több mint tíz éve vannak együtt, azonban eddig még nem házasodtak össze.

Azért már 43 éves vagyok, és itt van a párom, Zsuzsika, akivel már nyüstöljük egymást 12 éve. Háromszor jegyeztem el őt az elmúlt években. Igazság szerint az van, hogy én nem akartam erőltetni semmit, és igazából arra jöttünk rá, hogy most érett be a kapcsolatunk arra, hogy igazán elfogadjuk egymást. Volt egy pillanat az öcsém esküvőjén, amin el is érzékenyültem, mikor esküt tettek egymásnak. Zsuzsika a hátam mögött volt, ránéztem, és akkor úgy megéreztük, egymásra mosolyogtunk. Ez úgy jött. 12 év alatt nem igazán jött, bár tudtuk, hogy az életünket együtt fogjuk tölteni, de ez volt az igazi hatás, hogy most már jó lenne

– fogalmazott az énekes saját esküvői terveivel kapcsolatban.

Mint mondta, korábban felváltva szerették volna összekötni az életüket, de mostanra beérett a kapcsolatuk, és mindketten vágynak a házasságra és a családalapításra. „Én nem akarom mással már az életemet lekötni, csak Zsuzsikával” – mondta.

Kitűztük jövőre az időpontot, és már gondolkodunk, kiket hívjunk meg, tehát most már tényleg komolyan vesszük ezt a dolgot. De azért szeretnénk rákészülni. Egyszer akarunk megházasodni, úgyhogy az legyen tökéletes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik