Szórakozás

Gáspár Győző: A magyar celebek nagy többsége borzalmasan álszent

SuperTV2
SuperTV2
Úgy véli, iránta azért van még érdeklődés húsz év után is, mert mindig saját magát adta a kamerák előtt.

Gáspár Győző több mint két évtizede van már jelen a szórakoztatóiparban. Az, hogy ennyi idő után is van iránta érdeklődés, a showman szerint annak is köszönhető, hogy ő mindig a valós énjét mutatta meg a képernyőn – nem úgy, ahogyan szerinte sok más hazai celeb teszi. A témában a Star magazinnak nyilatkozott a minap.

Rólam nincs szexuális videó, mint egyesekről. Sosem álszenteskedtem, mint például az a zenész, aki kirakja a közösségi médiába, hogy így meg úgy szereti a családját, ezzel párhuzamosan pedig kompromittáló videók terjednek róla a világhálón. Én az ilyet nem szeretem – csak az idill és a jóság, ugyan már

idézte Gáspárt a Star magazin nyomán a Bors.

Minket egy ország látott veszekedni, mi ilyenek vagyunk. Valaki elfogadja, valaki nem. Ehhez képest a magyar celebek nagy többsége borzalmasan álszent. Ezt nem verik nagydobra, nem kerül borítóra, bezzeg az én adócsalásom éveken keresztül ment a címlapokon. Kicsontoztak a napilapok, a hetilapok, mindenki.

A showman hozzátette, azért nem derült fény az említett zenész kilétére, mert ha nyilvánosságra hoznák a nevét, az személyiség- és jogsértő lenne.

Bezzeg amikor engem adócsalónak neveztek, akkor még nem volt jogsértő. Hagyjuk már! Az, ami a bulvárban megy, rosszabb, mint a cirkusz! Engem körülbelül öt éve nem érdekel a hazai média

– zárta le a témát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik