Szombaton tartották meg Budapesten a 28. Pride-ot. A felvonuláson 35 ezren vettek részt, a tömegre csupán egy maréknyi ellentüntető jutott.
Steiner Kristóf idén is fellépőként vett a Budapest Pride-on, gondolatait az RTL stábjával osztotta meg a helyszínen.
Egy konstans változáson megyünk keresztül együtt. Minden évben, amikor itt vagyok a Pride-on, ez az egész közeg sokkal természetesebbnek, családiasabbnak, barátibbnak tűnik. Ez azért van, mert megtaláltuk a helyünket ebben a közösségben, ebben a kultúrában, ebben a magyarországi közegben. Még akkor is, ha nagyon sokan minden erejükkel azon vannak, hogy nemcsak, hogy ne találjuk meg a helyünket, de ki legyünk utasítva belőle
– magyarázta a médiaszakember.
Én úgy tapasztalom, hogy az emberek elfogadóbbak és befogadóbbak. Ez pedig sokszor pont annak köszönhető, hogy van egy radikális nyomás a másik irányból. Természetesen történnek olyan atrocitások, amikről tényleg még olvasni is rettenetes nekem.
Steiner egyébként évek óta külföldön él a férjével, Nimrod Dagannal. Mint mondta, bár fizikailag ritkán van jelen Magyarországon, külföldről is az LMBTQ-közösség tagjaiért dolgozik.
Ez egy emberjogi tüntetés, ami tulajdonképpen egy hatalmas buli is egyben. De a legeslegfontosabb dolog, hogy mindannyian azért vagyunk itt, mert hiszünk abban, hogy embereket nem lehet a nemi identitásuk és a szexuális érdeklődésük alapján elítélni. Sokkal lényegesebb dolgok vannak annál. Például, hogy az emberek hazudnak vagy igazat mondanak, csalnak vagy fair módon játszanak. Kedvesek, vagy pedig bunkók másokkal. Ezek mind fontosabb értékek, mint az, hogy történetesen valaki meleg vagy nem.
Az egykori tévés hozzátette, szerinte a Budapest Pride tökéletes üzenetet közvetít. Bár örül annak, hogy idén is meghívták és szerepet kapott a felvonuláson, ő inkább csak úgy tekint magára a jelenség egészében, mint egy eszközre.
Ha én ehhez még bármit hozzáadok, annak nagyon-nagyon örülök, de szerintem maga az üzenet már itt van velünk. Ehhez én nem is kellenék.
A Budapest Pride-ról a 24.hu is tudósított, a felvonulásról készült képgalériánkat alább lehet megtekinteni.