Szórakozás

Többször is megharapta a rendőrkutyát letartóztatása közben egy részeg férfi

Fordított a szerepeken egy részeg sofőr Delaware-ben: miközben ellenállt a letartóztatásnak, többször is megharapta a rendőrkutyát.

Fura jelentést tett közzé a delawarei állami rendőrség. Július 8-án nem sokkal hajnali fél kettő után egy járőrkocsi megállított egy túl gyorsan hajtó fekete Toyota Camryt – írja a Daily Star.

A jármű sofőrje, akit később a 47 éves Jamal Wingként azonosítottak, anélkül, hogy erre felszólították volna, kiszállt a járműből, majd a rendőrök egyetlen utasítását sem volt hajlandó végrehajtani. Amikor közölték vele, hogy őrizetbe veszik, a férfi ellenállt a letartóztatásnak.

Wing dulakodni kezdett a rendőrökkel, és mire sikerült megbilincselni, többször is megharapta a kutyájukat. Végül mégis őt kellett kórházba szállítani, a letartóztatás során keletkezett sérülései miatt.

Ezzel azonban még nem volt vége a történetnek. Az erős alkoholszagot árasztó Wing ugyanis a kórházban megtámadta az egyik rendőrt. Mire ártalmatlanították, a két rendőr és a rendőrkutya is megsérült.

Miután elengedték a kórházból, Jamal Winget egy állami börtönbe szállították. Többek között gyorshajtással, ittas vezetéssel, hatóság elleni erőszakkal, és letartóztatásnak való ellenállással vádolták meg. Óvadékát több mint 34 ezer dollárban (közel 12 millió forintban) állapította meg a bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik