Szórakozás

Majka nagyon hiúnak tartja magát, a márkás cuccokat pedig nem a nevük miatt veszi

Marjai János
Marjai János
Elárulta azt is, hogy keleti országokba akar már utazgatni a Nyugat helyett.

Saját öntörvényűségéről beszélt Majka egy friss interjúban. A rapper azt mondja, nem szeretett sohasem másoknak dolgozni, más emberek munkájától függeni.

Valószínűleg vállalkozó lennék, ha nem az előadóművészet lenne a hivatásom.Persze nyilván ebben a szakmában is sok mindenkivel együtt kell működni, de számomra a közös munka alapfeltétele, hogy vicces, kedves és jó indulatú legyen az a személy akivel dolgozom, talán ezek az értékek a legfontosabbak számomra.

Saját stílusáról így vélekedik:

Nagyon hiú embernek tartom magamat, de azt gondolom, hogy ez mindenkire igaz, aki rendszeresen a képernyőn szerepel. Aki pedig az állítja, hogy nem, az hazudik. Kifejezetten szeretem a márkás cuccokat, de nem ez a fő szempont amikor vásárolok, egyszerűen csak megveszem azt, ami tetszik. Soha nem kértem ki mások véleményét azzal kapcsolatban, hogy mit viseljek és nem is igazán engedném azt, hogy beleszóljanak.

Elárulta, az Egyesült Államokban tud igazán kikapcsolódni, de most már nyitna más országok felé is, hiszen számos hely van még a bakancslistáján: „Nagyon szeretnék Keletre, azon belül is Thaiföldre eljutni mert ott még nem jártam és szívesen megnézném. Valahogy mindig úgy hozta az élet, hogy Nyugatra mentem és most már szeretnék egy kis változatosságot”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik