Mohamed Fatima öt évvel ezelőtt veszítette el az édesanyját, a tragédia pedig annyira megviselte, hogy úgy érezte, nincs miért tovább élnie. Bele is betegedett a gyászba, saját bevallása szerint közel két hétig lebegett élet-halál között. Hogy mi járt ekkoriban a fejében, arról most a Blikknek mesélt.
Amikor anyu meghalt, úgy éreztem, nincs miért tovább élnem, utána akartam menni. Küzdelmesnek és kilátástalannak éreztem az életemet. Anyu a lelki társam, a barátnőm, a mindenem volt, amit egyik pillanatról a másikra elvesztettem. Nem akartam maradni én sem…
– magyarázta az énekesnő, aki hisz abban, hogy minden betegség pszichés okokra vezethető vissza.
Anyu halála után nem sokkal a tüdőgyulladás egyik legsúlyosabb formája támadta meg a szervezetem, az úgynevezett légiós betegség. Kétszer élesztettek újra, 13 napig lebegtem élet és halál között, ami nekem csak egy éjszakai alvásnak tűnt. Mindeközben mélyen bennem rengeteg dolog történt. Két energiával találkozott a tudatom: az első a földi vörös köd volt, sötét árnyakat kezdtem látni. Amikor a tudatom félni kezdett, átváltott minden, és csillogó fények vettek körül, természetfeletti békesség. Éreztem, hogy ott van anyu. Aztán felébredtem.
Mint mondja, a történtek hatására 180 fokos fordulatot vett az élete, teljesen más szemmel kezdett el nézni a világra. Az ébredése után bár a teste gyenge volt, a lelke megerősödött. Egy héttel később már fel is állt az ágyából. Emlékei szerint egy mellette fekvő srác ugyanazzal a betegséggel küzdött akkoriban, mint ő, de amíg a fiú három hét után még csak a vállát tudta mozgatni, az énekesnő már képes volt ellátni magát.
Hiszek benne, hogy az a szeretetenergia adott erőt, amit anyu küldött, és ami nem szűnik meg létezni a halálunk után sem. A mai napig minden pillanatban érzem édesanyám jelenlétét, támogatását
– magyarázta Mohamed, akinek a halál közeli élmény a hitét is megerősítette.
Úgy tartom, a hit nem egyenlő a vallással, mert utóbbi nagyban korlátoz minket, ha nem látunk ennél tovább. Ma már minden napomat úgy kezdem, hogy alvás után tíz percig ülök még az ágy szélén, miközben magamban hálát adok mindenért, amim van. Hálás vagyok, hogy látok, hogy járok, hogy szeretek és hogy szeretnek, a szerető férjemért és édesanyám szeretetenergiájáért. És igen, én vagyok, aki fákat ölelget, mert csodálom a természetet, emellett imádok mezítláb járni a fűben, hogy minél többet érezzek belőle. És persze, ma már azért is hálát adok, hogy élek, és hogy mindezt megtapasztalhatom
– tette hozzá.
