Megyeri Csilla is azon hírességek közé tartozott, akik idén ellátogattak a Balaton Soundra. Az influenszer kénytelen volt megszakítani a fesztiválozást Mincsó névre hallgató kutyája rosszulléte miatt. Megyeri a Borsnak elmondta: a pomerániai törpespicc fajtájú ebre édesanyja vigyázott Debrecenben, ő hívta fel azzal, hogy az állat füvet evett és hányt.
Mondtam neki, hogy szoktak ilyet csinálni a kutyák, de másnap megint mesélte, hogy nem érzi jól magát, iszik és mind kihányja, bágyadtságot vett észre rajta. Ekkor szóltam Zsoltinak, hogy baj van, aki azonnal elindult Debrecenbe Minihez
– elevenítette fel a történteket az influenszer. Mint mondta, ez után párja, Molnár Zsolt hívta fel a rossz hírekkel.
Az állatkórházból hívott zokogva, hogy óriási a baj: lehet, hogy műteni sem lehet már Mincsót. Komolyan, úgy sírt, mint egy gyerek, hát imádják egymást a Minivel, egy tányérból esznek, szerintem szerelmesek egymásba.
Megyeri Csilla ekkor indult el Zamárdiból Debrecenbe.
A poklok poklát éltük át, mert először az orvosok alig adtak öt százalék esélyt a kutyának. Majd mégis megműtötték, előbb két órán át, majd még egy óráig tartott. Összesen három helyen vágták fel Minit, teljesen szétszedték szegényt.
Kiderült, Mincsónak gátsérve volt, ami több probléma eredményeképpen alakult ki nála. Több beavatkozást is elvégeztek rajta.
Infúziót kapott, ivartalanították és eltávolították a kitüremkedést is. Ma már jól van, és újra éjszakai őrjáratozik
– árulta el a műsorvezető. Hozzátette: hálás a debreceni állatorvosoknak, amiért nem mondtak le kiskedvencéről, aki immár nyolc éve családtag náluk.
Olyan, mintha lenne egy újszülöttem, éberen alszom és felébredek minden mozdulatára, lehet hogy beindult az anyai ösztönöm?
– zárta történetét Megyeri Csilla.