Szórakozás

Majka: Elköltöttünk egy raklap pénzt Amerikában, nem engedhetem meg, hogy ne lépjünk fel a nyáron

Marjai János
Marjai János
Egy elektronikus zenét játszó együttes előtt léptek fel a Soundon.

A Balaton Soundon kapta el az Index egy interjúra Majkát. Idén egy elektronikus zenével érkező banda, a belga Dimitri Vegas & Like Mike előtt lépett színpadra a rapper. A lapnak úgy nyilatkozott, ő nem hallgat sem elektronikus, sem trap zenét.

A house és trap zene az, amit nem tudok privát meghallgatni. Hamarabb hallgatok meg valami countryt, mint ezeket a típusú zenéket. Nyilván ebben is vannak jók. Nekem ez picit fura. Trap cint használok dalokban, amiket csinálok. Az Azt beszélik a városban is van trap cin, de ez az igazi, klasszikus trap zene, amit Drake-ék tolnak, ez a háromsávos óvodai mondóka abszolút másik galaxis. Ebben is biztos van jó, nem akarok ilyen vén hülye lenni, hogy nem értem meg a fiatalokat, de nekem minden dal teljesen ugyanaz, én nulla különbséget tudok tenni ezek között a dalok között.

Kitért arra is, hogy családjával Amerikában voltak az elmúlt időszakban. Majka azt mondja, „elköltöttek egy raklap pénzt, nem engedheti meg magának, hogy ne lépjen fel”.

Vissza kell szednem a pénzt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik