Fodor Zsóka nemrég a Bestnek adott interjút, melyben mesélt az öregedésről, a barátairól és az egyedüllétről is. Mint mondta, sokszor olvassa könyvekben, hogy nyolcvanévesen a nők már anyókák, ő viszont egyáltalán nem érzi annak magát, ha tükörbe néz. Úgy véli, ezt a jóistennek és a génjeinek is köszönheti.
Még nem nagyon ráncosodom, amikor kisminkelem magam, amit nem szeretek, döbbenten látom, mondják is, 20 évet nyugodtan letagadhatok
– jelentette ki a 81 éves színésznő, aki strandra is szívesen jár.
Egyrészes fürdőruhát örömmel hord, bikinit viszont főiskolás korában viselt utoljára, akkoriban ugyanis volt egy műtétje, ami után heg maradt a hasán. Arra viszont sosem gondolt, hogy plasztikai sebészhez forduljon a sebhelyével.
Soha eszembe nem jutott. Én ezzel a vágással kétszer férjhez mentem, hogy a flörtjeimről és egyéb kapcsolataimról már ne is beszéljek. (…) Egyébként azon vettem észre, hogy mégiscsak öregszem, hogy mindig gyönyörű fehérneműt veszek magamnak. Ha bárhol rosszul lennék, és mentőt kellene hívni, csettintsenek a mentősök, milyen szép és gusztusos fehérneműje van Magdi anyusnak.
Ami a szerelmet és a gyerekvállalást illeti, Fodor Zsóka azt is elárulta a lapnak, bár sajnálja, hogy nem talált olyan férjet, akinek szült volna, legalább 20 éve úgy érzi, nem hiányzik férfi az életéből.
Ami miatt a nők megőrülnek, a szex, az engem már nem érdekel. Azért, hogy én főzzek, mossak valakire, hogy esetleg a nálam fiatalabb férfira elköltsem a keservesen összekuporgatott pénzemet, azt már nem. Ahogy mondtam, csodálatos barátaim vannak, ha akarok, velük vagyok, de imádok egyedül lenni, soha nem unatkozom, nekem férfi legalább 20 éve nem hiányzik az életemből
– magyarázta, hozzátéve: idős korában sem szeretne nyugdíjasotthonba költözni, azt reméli, megengedheti majd magának, hogy ápolót fizessen, ha úgy adódik, hogy szüksége lenne rá.