Szórakozás

Tóth Andi: Elkezdtem szeretni az életet

TV2
TV2
Elmondta, hogyan érzi magát a visszavonulása után.

Tóth Andi díjat kapott a csütörtöki Joy Social Media Awards gálán, köszönőbeszédében pedig megerősítette, hogy márciusi visszavonulása óta nem gondolta meg magát, és nem tervez visszatérni a zeneiparba.

Az énekesnő a díjátadó után interjút adott a Joynak, amiben elmondta, hogyan telnek a napjai mostanban.

Az első pár hónapom most arról szól, hogy kicsit megállok és megélem a pillanatot: 10 év eltelt, nem szusszantál egyet, akkor most tudod mit? Ne csinálj semmit! Van egy kutyád, egy szép házad, kerted… Igyál meg egy kávét, egy limonádét, játssz a kutyáddal, és ne foglalkozz ezekkel, hanem eddzél és csináld azt, amit szeretsz! Annyira érzem most magamban, hogy elkezdtem szeretni az életet, szeretni magam, vigyorgok reggeltől estig.

– fogalmazott Tóth Andi.

Azt is elárulta, hogy nem szeretne teljesen kiszállni a zenei életből, a jövőben is szívesen elvállal bizonyos énekesi felkéréseket, csak a saját dalait nem szeretné már többé előadni.

Az énekesnő nemrég Osváth Zsoltnak is interjút adott, erről itt írtunk:

Kapcsolódó
Tóth Andi: Korábban nagyon ittam, szerintem alkoholizmusnak is nevezhetjük
Igazságtalannak érzi, mennyi rosszat kap az emberektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik