Szórakozás

„Igazi idióták vagytok” – Billie Eilish visszaszólt azoknak, akik szerint kiárusítja magát az öltözködésével

Cindy Ord / MG22 / Getty Images for The Met Museum / Vogue
Cindy Ord / MG22 / Getty Images for The Met Museum / Vogue
Nem fogta vissza magát.

Billie Eilish a karrierje első éveiben jellegzetesen fiúsan öltözködött, főként túlméretezett ruhákat viselt, az elmúlt időszakban viszont nőiesebb stílusra váltott, ez pedig az internetes trolloknak is szemet szúrt. A 21 éves énekesnő a hétvégén a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében fakadt ki, és tette helyre azokat, akik rendre kéretlen megjegyzéseket tesznek az öltözködésére – szúrta ki a People.

A karrierem első 5 évét azzal töltöttem, hogy ti, bolondok abszolút megsemmisítettetek, amiért fiús voltam, és úgy öltözködtem, ahogy. Folyamatosan azt mondtátok, hogy »dögösebb lennék, ha nőként viselkednék«. Most, amikor már elég kényelmesnek érzem, hogy bármi nőieset vagy rám illeszkedő dolgot viseljek, »megváltoztam és kiárusítottam magam«. Ti, srácok, igazi idióták vagytok

– írta posztjában Eilish.

Az énekesnő ezt követően több cinikus hangvételű Instagram-történetet is megosztott, melyekben arról írt, hogy a nők sokoldalúak, és nem meglepő, hogy időnként másképpen akarják kifejezni magukat. Gondolatait egy cifra káromkodással zárta, melyet mint fogalmazott, a „nőgyűlölő zakkantaknak” címzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik