Szórakozás

Megvették álmaik otthonát, de az eladó a falakon és a tetőn kívül mindent magával vitt

Ghislain & Marie David de Lossy / Getty Images
Ghislain & Marie David de Lossy / Getty Images
Másfélmillió fontért (közel 650 millió forintért) vette meg álmai otthonát egy brit házaspár. Amikor azonban a fizetés után először mentek el a britokra, alig hittek a szemeiknek.

Martin és Sarah Caton a fellegekben jártak, amikor 2014-ben aláírták a szerződést álmaik otthonának adásvételéről – írja a Metro című brit lap.

A cornvalli házaspár másfélmillió fontot (közel 650 millió forintot) fizetett egy birtokért, melyen egy nagy udvarház, és tizenhárom kis nyaraló áll. A tíz hálószobás, titkos folyosókkal rendelkező gótikus kúriában, melynek történelmi ólomüveg ablakai voltak, csodálatos, Jakab-korabeli tölgylépcsők vezettek az emeletre, a több évszázados könyvtár falait pedig az a cég borította be egykor diófapanelekkel, amelyik a brit parlament épületének berendezésén is dolgozott.

Csakhogy amikor Catonék először mentek a birtokra, miután mindent kifizettek, azt látták, hogy a falakon és tetőn kívül Dr Mark Payne, az eladó szinte mindent magával vitt. Az előző tulajdonos kiszereltette az antik ajtókat és ablakokat, kibonttatta a kandallókat, felszedette a padlót, lebonttatta a falburkolatokat, sőt, még a víz-, és villanyvezetékek egy részét is magával vitte.

Payne nem csak az udvarházat, de a kis nyaralókat is teljesen kibeleztette. A munkagépek és a teherautók teljesen feldúlták a birtokot, Martin Caton azt mondja, olyan érzésük mintha egy tornádó sújtotta helyre, vagy egy háborús övezetbe érkeztek volna.

A házaspár már korábban gyanakodott, hogy valami nem stimmel, mert amíg adásvétel folyamata lezajlott, Payne mindig kitalált valamit, amiért arra kérte őket, hogy ne menjenek ki a birtokra. Az azonban, ami valójában történt, a legrosszabb rémálmaikban sem fordult elő.

A Caton házaspár úgy becsülte, legalább még másfél millió fontra lenne szükségük ahhoz, hogy mindent helyre hozzanak. Mivel a törvény szerint az eladó az ingatlan egyetlen tartozékát sem távolíthatja a vevő beleegyezése nélkül, Payne-t feljelentették a rendőrségen és az önkormányzatnál is. A férfit 2015-ben lopás és rongálás gyanújával letartóztatták. Catonék pedig néhány kisebb tárgyat visszakaptak azok közül, amiket Payne magával vitt.

Payne-t azonban nem sokkal a letartóztatása után vádemelés nélkül szabadon engedték, ugyanis nehezen lehetett volna bizonyítani, hogy a férfi okozta a károkat. Martin Caton azt mondta, alig akarta elhinni, hogy miközben a műemlékház esetében egy betört ablakot sem lehet beüvegeztetni hatósági engedély nélkül, addig egy ember simán megússza, hogy teljesen kibelez egy műemléképületet.

Catonék nem nyugodtak bele a helyzetbe, és újra feljelentést tettek. Régi fotókkal próbálják bizonyítani, hogy az ingatlan egészen máskép festett amikor megvették, mint amikor elvileg beköltözhettek volna. A jogi eljárás kilenc év alatt sem ért véget. A Caton házaspár márciusban kapott vissza néhány, a kúriából eltulajdonított holmit, melyekről Payne nem tudta igazolni, hogy a saját tulajdonát képezik.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik