Szórakozás

Kozso nem viccnek szánja a delfinimádatát: elmondta, miért szereti őket annyira

RTL
RTL
„Imádom az emberi oldalukat” – jelentette ki az énekes, aki a Balatonba is szeretne delfineket telepíteni.

Kozso és Ágica, a Párharc volt játékosai nézői kommentekre válaszoltak. Az egyik kérdés arra vonatkozott, az énekes miért szereti annyira a delfineket. Mint kiderült, részben gyerekkori kedvenc meséi miatt váltak a kedvenceivé.

És természetesen azért, mert imádom az emberi oldalukat. Tudom, viccnek tűnik, de a delfineknek nemcsak a tüdő a lényege, hanem a tudás, a lélek, az érzések – emberileg egy az egyben ugyanaz. Én ezt nem viccnek szánom, a delfinek szeretnek mindent: ölelni, szeretni, szexelni, amit el tudtok képzelni, mindent. Ez óriási dolog!

– fogalmazott.

Kozso legutóbb a Párharcban áradozott a delfinekről, miután teljesített egy víz alatti feladatot, majd egyebek mellett azt mondta: „A delfinek a víz alatt nagyon jó emberek”. 2017-ben pedig a Mokkának adott különös interjút egy balatoni vitorlás fedélzetéről: akkor arról mesélt, szerinte a Balatonban élnek delfinek is.

Utóbbi esetről a Frizbi péntek este megjelenő legújabb részében is szót ejt, amiből a Bors közölt előzetesen részleteket.

Egyszer, amikor hazajöttem, elmentem egy televíziós interjúra. Egy hajóval mentünk a Balatonban, és én csak poénkodtam, hiszen az a tó a magyarok tengere, és én ezért mondtam, hogy ott vannak benne a mi delfinjeink. És azt azért tudni kell, hogy vannak édesvízi delfinek is. Ha jól tudom, kilenc ilyen faj is él. A Balatonban ugyan még nem, de majd lesznek. Tíz éve volt már egy próbálkozás a telepítésükre, de nem figyeltek jól oda. Én most megcsinálom. Valahogy megoldom, hogy idekerüljenek. Nagyon keményen dolgozunk rajta

– mondta el Kozso a műsorban. Az énekes arról is beszélt, hogy Amerikában, a tengerparti háza előtti öbölben rengeteg delfin és cápa él, akik „megszokják az embert, megismerik és szinte úgy viselkednek, mint egy kutya, amikor kapnak mondjuk egy-egy halat”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik