Jelenleg a Párharc című realityben szerepel DR BRS és felesége, Adri, akikkel a Story készített interjút. Mint mondják, kapcsolatuk megélt mélységeket és magasságokat is, de tény, előbbiből kijutott bőven. Jelenleg egy gyerekük van, azonban a rapper felesége korábban elvetélt.
Összeteszem a két kezemet, hogy Olivér van nekünk. Neki köszönhetően azon sem kesergek, hogy négy évvel ezelőtt Adri elvetélt. Szó se róla, akkor az egy szörnyű élmény volt, de ma már nem fáj visszaemlékezni. Pláne, mert maga az esküvőnk zseniális volt! Floridában, a tengerparton keltünk egybe. Csak mi voltunk, ami ugyan kicsit rosszulesett a családnak, de ha még százszor el kellene vennem a párom, ugyanígy tenném. Miután kimondtuk az igent, leírhatatlanul boldogok voltunk. Pár órával később Adri elkezdett vérezni… Azt tudni kell, hogy az indulás előtti nap tudtuk meg, hogy állapotos, és hogy a hatodik hétben jár. Noha majd’ kiugrottunk a bőrünkből örömünkben, az is kiderült, hogy veszélyeztetett terhes. Viszont álmunkban nem gondoltuk volna, hogy tényleg baj lehet. Hát az lett.
Nem adták fel.
Ebbe akár bele is betegedhettünk volna, ehelyett inkább – miután kivártuk a javasolt három hónapot – újra próbálkozni kezdtünk. Adri szinte azonnal teherbe is esett.