Szórakozás koronavírus

„A szabadságot védelmező liberálisok határokat szabnak a stand-upnak”

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Hosszú évekig játszotta Tinky Winky-t a Teletubbiesban, Hugh Laurie-val és Rob Zombieval forgatott filmet, és olyan műsorokba írt skeccseket, amelyekbe Jimmy Carr vagy Ricky Gervais, most viszont boldogan tengeti az életét Budapesten. Dave Thompson magyar felesége miatt érkezett hazánkba, hogy aztán innen indulva turnézzon a világ minden részén stand-up estjeivel. A humorista workshopot tart vagy éppen Árpa Attilával forgat beszélgetős műsort a YouTube-ra, miközben élvezi, hogy nyugodtan futhat a kőbányai temető mellett.

Már több mint huszonöt éve, hogy otthagyta a Teletubbies című sorozatot, de most megint erről fogják kérdezni… Nem unja még?

Azért erre számít az ember… De egyáltalán nem untat, egészen érdekes szituációk tudnak adódni. Most egy hangulatos budapesti kávézóban beszélek a sorozatról, a múlt héten pedig egy brit tévécsatorna hívott meg, hogy járjuk be a forgatási helyszíneket. A Teletubbiest többek között egy dombon, a Meon Hillen forgatták, ami egy bizarr helyszín, 1945-ben itt ölték meg Charles Waltont. Az esetet kapcsolatba hozták a boszorkányokkal és a fekete mágiával. Szóval, mindig van valami, amiért izgalmas a téma.

A BBC annak idején azt írta, azért váltak el az útjaik, mert rossz volt a szerepértelmezés. Ez a Teletubbies esetében eleve picit értelmezhetetlen, pláne, hogy több mint hetven leforgatott epizód után jött a kritika.

Hetvennégy, de ki számolja… Ráadásul minden egyes részben én játszottam, soha nem helyettesítettek!

Korábban azt nyilatkozta, hogy a hanggal lehetett a probléma, mások szerint túl „meleg” volt a karakter.

Tinky Winky hangját valóban egy amerikai színész adta, de mivel hetvennél is több epizódban így oldották meg, nem hiszem, hogy ez lett volna a baj. Bár az furcsa volt, hogy én voltam az egyetlen, akit szinkronizáltak. A meleg vonal pedig egy jobboldali narratíva volt, ami elkezdett terjedni, de semmi alapja nincs. Attól, hogy picit légiesebb a mozgásom és piros táskát hordok, még nem lesz meleg a karakter. Őszintén, a mai napig nem tudom, pontosan miért kellett távoznom a sorozatból. Annyit tudok, hogy Kazahsztánban kritikákat kapott a karakter.

@teletubbies Tinky Winky won the #bussitchallenge #BussIt #EricaBanks #Teletubbies #TheTeletubbies #FYP #ForYou #GreenScreen #ForYouPage #TinkyWinky ♬ Buss It - Erica Banks

Mindenki Dave Thompsonhoz köti Tinky Winky-t, de hogyan tudott azonosulni vele, ha sem az arcát, sem a hangját nem adta hozzá?

A szívem-lelkem beletettem ebbe a karakterbe, amit a nézők láttak, az 100 százalékig Dave Thompson! Büszke vagyok arra, hogy én voltam az első Tinky Winky. Nagyon jó dolgot csináltunk, rengeteg emberhez eljutott, ráadásul pénzt kerestem, és beindult a karrierem.

Farkas Norbert / 24.hu

A Teletubbies után részt vett a The Hooves-ban is, ahol szintén nem látszódott az arca, csak a hangját kölcsönözte különböző karaktereknek. Hogy viseli a háttérszerepet az, aki ma már nap, mint nap élőben lép fel emberek előtt?

Én ezt nem így nézem. Aki színész vagy előadó, annak nincs kis szerep, mindegy, hogy látják az arcát vagy sem. Attól még, hogy maszk vagy bábok mögé bújsz, még beleteheted a lelked, sőt így sokkal inkább előtérbe kerül. Motiváló az is, hogy több millió emberhez jutottunk el. Később sem zavart, amikor Rob Zombie The Munsters című filmjében alakítottam Pennywhackert: szintén el voltam maszkírozva és a hangom is más volt. Az ilyenek soha nem izgattak, bár az kétségtelen, hogy az egyik nagy célom, hogy a saját arcommal, hangommal játsszak egy komolyabb, nagy hatású filmben, olyanban, mint például a Keresztapa, az Apokalipszis most vagy a Robotzsaru.

Az egyik filmje, a Maybe Baby (magyarul Papás-Mamás) a harmadik legnézettebb alkotás volt a bemutató hetén Nagy-Britanniában, ezt sem tekinti sikernek?

Nagyon élveztem, két jelenetem is volt, egyikben Hugh Laurie-val játszottam, mellette Mrs. Furblobot alakítottam. Laurie azóta szupersztár lett mint Doktor House, míg nekem ez volt a filmes karrierem csúcsa, mindenki döntse el, hogy ez siker volt-e.

Eddig öt filmben kapott szerepet. Miért nem forgatott többet?

Csinálnék többet, de nem rajtam múlik. Voltam egy meghallgatáson egy amerikai filmben itt Magyarországon, szöveges szerep volt, egy erőszakos gengsztert kellett volna alakítanom. Kevés dolgot akartam ennél jobban! Szeretek ilyen vad karaktereket játszani, mert az életben nem ilyen vagyok – őszintén szólva, a gyerekeim sem örülnének neki, ha ilyen lennék. Sajnos nem kaptam meg a szerepet, de nem mondtam le róla, hogy a kevésbé vidám oldalamat is megmutassam a vásznon.

Korábban voltak komolyan színházi szerepei, Wedekind Lulujával még Edinburghben és Londonban is turnéztak, hogyan kanyarodott a stand-up felé?

A 90-es években valóban sokat játszottam színházban, de mellette már voltak stand-up estjeim, és házigazda is voltam egy humoresten. Mindezt úgy, hogy hétfőtől péntekig a Teletubbiest forgattuk, 120 kilométerrel arrébb. Kemény időszak volt, kimerítő volt a sok utazás, és választanom kellett.

Pusztán ezért hagyta ott a színészi pályát?

Részben, de a fő ok, hogy egy stand-upos nagyjából annyit keres egy este, mint egy színész egy héten. Ráadásul nem vagy egy helyszínhez kötve, folyamatosan utazhatsz. Nagy hatással volt rám Jack Kerouac Úton című regénye. A főhősnek nem volt munkája, csak utazgatott… Ilyen ember akartam lenni…

Csak munkával.

Inkább pénzzel.

Farkas Norbert / 24.hu

Régebben sok volt a 120 kilométer, ma már keresztbe-kasul utazik a világban, Ázsiában vagy az Egyesült Királyságban is több napos turnén vett részt.

Azért más, ha business-osztályon utazol, oda, ahol miattad jön össze egy csomó ember… Így könnyebb állandóan úton lenni. Imádom, hogy rengeteg különböző országot és várost ismerhetek meg, miközben 20-40 percet dolgozom érte egy este. Közvetlen kapcsolat van a közönséggel, mint például a színház esetében, ráadásul azon kevés munka közé tartozik, amelyhez nincs szükséged végzettségre, elég ha vicces vagy. Ráadásul bármeddig lehet csinálni, láthatja, még most is űzöm az ipart, ami azért is fontos, mert elég költséges volt a válásom…

A koronavírus csúcsán nem nagyon lehetett utazgatni. A pandémia hullámvölgy volt a karrierjében?

Életem legszebb időszaka volt!

Ezt muszáj egy kicsit bővebben kifejtenie.

Itt ragadtam Magyarországon.

Így meg pláne.

Mivel nem tudtam utazgatni a fellépésekre, szinte végig Magyarországon voltam az ex-feleségemmel és a gyerekeimmel. Őszintén mondom, hogy kevés boldogabb időszakom volt. Épp pár napja mondta a lányom, hogy visszasírja a lezárásokat, szóval számára is boldog időszak volt. Itt voltunk Kőbányán, sétáltunk, relaxáltunk, közösen néztük a Netlfixet, Grimm-meséket olvastam a gyerekeimnek. Az angliai házam pedig kiadtam, így bátran költekezhettem az Aldiban vagy a Lidlben…

Ma már nem lehet annyira bátor.

Nagy-Britanniához képest igen, hogy mást ne mondjak, ott pár év alatt nyolcszor drágább lett a benzin. De hagyjuk az anyagiakat, sokan nem is érzik át, mekkora biztonság van itt például az utcákon. Sokkal nyugodtabban indulok sétálni, mint az Egyesült Királyságban. A közösségi közlekedés fantasztikus, Nagy-Britannia ebből a szempontból olyan, mintha egy harmadik világbéli ország lenne. Magyarországon például nem fordulhat elő, hogy törölnek egy járatot, mert nincs elég mozdonyvezető.

Mi hozta Magyarországra?

2000-ben ismerkedtem meg a magyar feleségemmel Angliában, 2016-ban váltunk el, ekkor ő Magyarországra költözött a két lányunkkal. Mindenképpen a közelükben akartam lenni, így hát én is pakoltam. Idejöttem hozzájuk Kőbányára, és azt mondhatom, azóta jól működünk, még ha picit furcsa családként is.

Nem vonzza a Belváros?

Buda vonz és egy nagy villa, de ez nem kívánságműsor. Egyébként jó itt Kőbányán, nem jönnek állandóan szembe velem az emberek, amikor elmegyek futni, nyugodtabb az élet, van például a közelben egy szép temető is! De a lényeg, hogy szép magyar lányokat itt is láthatok, igaz, nem nagyon tudok sok időt együtt tölteni velük.

Pedig túl van egy sikeres váláson.

Igen, de öreg vagyok, és nem állnak szóba velem.

Farkas Norbert / 24.hu

Akkor a 2011-es The Sex Life of a Comedian című könyve tulajdonképpen egy memoár?

Azért ennyire nem rossz a helyzet! Egyébként a The Sex Life of a Comedian írása az egyik a legjobb dolog volt, amit valaha csináltam! Sajnos, nem sok helyre jutott el. Mivel nem volt mögötte kiadó, én adtam ki. Akik olvasták, azt mondták, elég jó, és szerintem is briliáns!

Nem gondolt arra, hogy újabb könyvet írjon?

De, állandóan erre gondolok, több regényt is elkezdtem, de a gyerekek miatt nincs sok időm rá. Ez is olyan, mint a film, jó lenne nyomot hagyni egy nagyhatású, széles körben ismert regénnyel. Állandóan úton vagyok a stand-up estjeimmel, ha van időm, akkor is fejben inkább ezeket írom.

Nagyjából hány estje van egy héten?

Átlagosan két-három alkalommal lépek fel, de ha turnén vagyok, akkor koncentráltabb az egész. A legutóbbi ázsiai turnémon hatszor léptem fel egy héten, most az Egyesült Királyságban szinte minden napra volt programom. Vagyis majdnem, a brit vasutasok sztrájkja bekavart, emiatt törölték egy estemet a közelmúltban.

A 2010-es évek végéig rendszeresen írt jeleneteket a BBC-nek, a szkeccsíró csapatban olyanok szerepeltek, mint Jimmy Carr, Ricky Gervais vagy Sacha Baron Cohen. Miért hagyta abba? Elvégre ezek nem olyan nagy volumenű dolgok, mint egy regény, és vonatozás nélkül is haladni lehet velük.

Az a bajom a szkeccsírással, hogy sokáig úgy kell dolgozni, hogy nem kapsz érte pénzt. Amikor házas voltam még ment, de most, hogy elváltam, már nehéz. Rendszeres bevétel kell, a stand-up bulik után pedig jön a pénz. Ha a jó nőhöz mentem volna hozzá, talán nem lenne anyagi gondom… Pedig jól indult a dolog, barátom, Jim Tavaré kért fel annak idején, hogy írjak szkeccseket. Őt a nagyközönség főleg Tom, a fogadósként ismeri a Harry Potter és az azkabani fogoly című filmből.

Pár éve egy beszélgetés műsorra is felkértek a YouTube-on. Az egyikben Árpa Attilát interjúvolta meg. Hogyan jött a beszélgetés ötlete?

A Brody Studios kért fel, hogy készítsek egy beszélgetős műsort a YouTube-ra, ez volt a Down The Back of the Sofa. Csináltam három részt, az egyikben Árpa Attila volt a vendég. Azt mondták róla, hogy elég nagy seggfej, de nem volt problémás vendég, jót beszélgettünk.

A Brody Studiossal különösen jó a kapcsolata, egy workshopra is felkérték már, stand-upra oktatta a résztvevőket. Mennyire lehet ezt a műfajt tanítani?

Egy részét meg lehet tanulni. Az olyan ösztönös dolgok, mint a viccesség vagy a humorérzék nem tartoznak ezek közé, a workshopon nem is erről volt szó.  Egy kezdő eladónak még nehéz kialakítania a színpadi karakterét, van, akinek évekbe telik, hogy jelen tudjon lenni a színpadon, ezt próbáltuk felgyorsítani.

Rengeteg dolgot érintettünk az életével kapcsolatban, de csak a stand-up az állandó elem. Nagyjából negyedévszázad után hogy látja, mennyiben változott a műfaj?

Az előadások majdnem ugyanolyanok, de azt kell mondanom, hogy a 90-es években például sokkal nagyobb szabadság volt. Ma már a woke-kultúra nehezíti a dolgunkat, hisz a szabadságot védelmező liberálisok határokat szabnak a stand-upnak. Mondom ezt annak ellenére, hogy egyáltalán nem vagyok jobboldali. De el kell ismerni, van, amit ki lehet mondani, és van, amit már nem. Az én estjeimre azért is jönnek az emberek, mert azt szeretnék látni, érezni, hogy valaki azt mond, amit akar. Igen, becsúsznak szexista vagy rasszista poénok, miközben én egyáltalán nem vagyok egyik sem. Ezek a határon mozgó alkotások nem mindenhol kedveltek, Budapesten fantasztikusan fogadják. Többször fellépek például a Hot Paprika Comedy estjein, például a Dark Jokes Nighton, ami kifejezetten arra van, hogy mindent kiadjunk, ami nem fér bele a PC-be. De ettől nem leszünk szexisták vagy rasszisták.

Vannak, akik egy külső nézőpontból próbálnak beleszólni a dolgokba, és meg akarják mondani az érintettek helyet, hogy melyik poén sértő vagy nem, de rendszerint tévednek. Ha mondok egy zsidó viccet, többen felháborodnak, a zsidók pedig nevetnek.

Sok minden múlik a helyen, ahol előadsz, változó, hogy mekkora szabadságot adnak.

Farkas Norbert / 24.hu

Mennyiben zavarja, hogy egyes országokban korlátoznia kell magát?

Én a művészet szabadságában hiszek, de nem akarok senkit sem megbántani, csak megnevettetni. Egy rossz poénnal több embert is el tudsz veszíteni, amit én nem tehetek meg, hiszen…

…a felesége sok pénzt elvisz.

Igen… Nem akarom elveszíteni a fél közönségemet, és azt sem lenne jó hallani, ha egy hely azt mondaná, hogy többet ne gyere.

Hogyan lehet így a művészet szabadságában hinni?

Ez még bőven belefér, kevés ilyen estém volt és azok a bizonyos megszűrt poénok is ugyanúgy belőlem jönnek.

Hol kellett a leginkább kordában tartania magát?

Ománban például elég szigorú feltételek vannak. Az egyik fellépésem előtt kaptam egy listát, mely témákat nem lehet érinteni. Három ilyen volt, az alkohol, Izrael és a zsidók. Egy muszlim országban nagyon óvatosan kell fogalmaznod. Szingapúrban egy olyan helyen léptem fel, ahol kíméletlenül szembesülhettem a veszélyekkel. A hely tulajdonosa egy kedves, nyitott és bátor arc volt, szintén humorista. Az egyik bulijában fellépett egy nő, hosszú lábbakkal, csizmában… Kihívó volt, ráadásul több, az iszlámot kifigurázó poént is elsütött, mire leparancsolták a színpadról. Később egy év börtönt kapott. Manapság sem ritka, hogy a rendőrség lecsap a bulikra, az iszlám országban kiemelten figyelik a stand-up előadókat, miközben a közönség soraiban ülők szeretik a poénokat.

Magyarországon mennyire kell visszafognia magát? 

Egyáltalán nem. Bár emlékszem, egyszer voltam jóbarátom, Galla Miklós estjén, épp akkor, amikor meztelenül lépett fel. Többen azt mondták, hogy ez már sok nekik. Szeretem Gallát mint embert, de ha sokan nem akarják meztelenül látni, azt meg kell érteni. De ez inkább egyénfüggő cenzúra, mint külső beavatkozás.

Jóban vagy más magyar humoristákkal is?

Változó, hogy milyen intenzitással, de jónak mondható a kapcsolatom Tóth Eduval, Felméri Péterrel vagy például Nagy Kittyvel, akinek szerintem én adtam a lökést a karrierjéhez.

Ez pontosan hogyan történt?

Évek óta vezetek egy humorestet a Szigeten a Magic Mirror sátorban. Az idén is leszek egyébként. 2016-ban Kitty volt az assisztensem. Már láttam korábban, megkérdeztem: „Miért nem kezdesz bele a stand-upba?” Visszakérdezett, hogy „Éééén?”. Aztán ma már a Dumaszínházban és a Hot Paprika eseményein is fellép.

Hogy érzi, meddig tudja ezt még csinálni?

Lassan 64 éves leszek, de remélem, hogy nem vagyok a karrierem végén, és úgy hiszem, soha nem is lesz vége. Szerintem a stand-up olyan műfaj, amit életünk végig lehet és kell is csinálni. A közönségnek hála folyamatosan tanulsz, hisz a nézők reakciói olyan információk, amiket később te fel tudsz használni. Így hosszútávon egyre jobbá válsz. Van egyfajta terápiás jellege is.

A műsoraidba beleteszed a fájdalmadat, traumáidat, majd együtt szórakozol a nézőkkel, a végén pedig még jobban érzed magad, mint előtte.

Nyer a bár is, hisz több sört ad el, és persze a közönség is, mert jól szórakozik, és legalább 1-2 óráig nem nem üt vagy öl meg senkit. Engem annyira feltölt energiával, alig tudok aludni. Ha holnap adnál egymillió eurót hogy befejezzem a stand-upot, akkor is folytatnám

Ajánlott videó

Olvasói sztorik