Szórakozás

Szarvas Andi a szakításáról: Azt a két hetet, amin végig mentem, nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani

TV2
TV2
Kezdetben nem zárkózott volna el a békülés elől, mostanra viszont már lezárta magában a történteket.

Szarvas Andi április elején jelentette be, hogy a vőlegényével felbontották a jegyességüket, három és fél évig voltak együtt. A szépségkirálynő akkor úgy fogalmazott: rájöttek, hogy más a szeretetnyelvük.

Szarvas ma a Mokkában mesélt arról, hogy érzi magát egy hónappal a szakítása után. Mint mondta, már sokkal jobban van, az első két hét viszont megviselte. Az adásban elárulta, bár sok közös volt benne és az exében, bőven akadtak közöttük különbségek is. Amíg a szépségkirálynő mindig beszélt a problémáiról, a volt párja inkább magában tartotta a sérelmeit, amik az utolsó nagy veszekedésükkor felszínre is törtek. Ekkor döntöttek úgy, hogy jobb lesz, ha külön utakon folytatják.

Arra a kérdésre, hogy megmenthetőnek találja-e még a kapcsolatot, a következőt felelte:

Az első két hétben azt éreztem, ha beszélnénk, vagy megpróbálná, ha közeledne, akkor igent mondanék, viszont olyan vagyok, hogyha valamit lezárok, akkor valamit lezárok. Illetve azt a két hetet, amin végig mentem, azt nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik