Szórakozás

Kovács Áron és párja első közös gyereküket várják

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A műsorvezető közel az ötvenhez válik háromgyerekes apává.

Kovács Áron tavaly beszélt először 24 éves, nyelvtanárként tevékenykedő párjáról, Zsófival majdnem négy éve vannak együtt. A Best legutóbb megjelent számában megjelent egy interjú a műsorvezetővel, amiben elárulta: 25 évvel fiatalabb menyasszonyával babát várnak. Kovács Áron ezzel háromgyerekes apává válik, ugyanis az első házasságából van két gyereke.

Nemsokára ötven leszek, és még nem akarom hintaszékben hátradőlve nézni, ahogy nő a fű, ez nem én vagyok. Lehet, hogy amikor majd biciklizni tanítom a legkisebb gyerekemet, akkor az már kicsit nehezebben megy, kicsit szuszogok, de ez nem baj. A két nagyobb gyerekemet mindennél jobban szeretem, és a majdani, harmadik gyerekemet is ugyanezzel a szeretettel és érdeklődéssel veszem majd körbe

– nyilatkozta a lapnak.

A család hitből, szeretetből, álmokból és játékból összegyúrt valóság, egy csoda. Úgyhogy én alig várom, hogy ezt folytathassam, és egy új élettel elkezdjem ugyanezt a munkát. Ezt a játékot, amit a másik két gyerekemnél már megtettem.

Kapcsolódó
Kovács Áron: Nekünk is ajánlottak már sok-sok milliót, de mi soha nem leszünk tévében acsarkodó pár
25 évvel fiatalabb barátnőjével házasságot és közös gyereket terveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik