Szórakozás

Tovább tolódik Hajdú Péterék esküvője

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Tavasszal szerettek volna összeházasodni.

A napokban egyéves lett Hajdú Péter és Láng Eszter kisfia, Dominik. Tavaly nyáron a műsorvezető azt mondta, menyasszonya „most minden figyelmét a kisfiunknak szenteli, és amíg nem érzi úgy, hogy egy picit lazíthat, halasztjuk az esküvőt”. Idén tavasszal terveztek összeházasodni, a Blikknek azonban a napokban úgy nyilatkoztak, alig van idejük a lagzi megszervezésére.

Tavasszal nem lesz esküvő. Azt beszéltük, hogy idén azért lesz nyáron, de lehet, hogy ősszel. Úgy száz főre terveztük

– árulta el Hajdú Péter.

Közel négy éve vannak együtt, először a Reggeli forgatásán találkoztak, ahová Hajdú vendégként érkezett, Láng pedig a kulisszák mögött dolgozott.

Akkoriban mindketten kapcsolatban voltunk. Néztem, hogy tök jól néz ki ez a csaj! Aztán rákerestem Instagramon, ott a fotók elég bénák voltak, biztos az előző pasija készítette őket. Aztán az akkori barátnőmmel elmentünk a Budapest Parkba, és Eszti is ott volt az akkori barátjával. Pont itt volt akkor Haddaway, el is hívtam a koncertre, de annyira Esztire fókuszáltam, hogy ott is hagytam

– idézte fel a tévés.

Ezután hosszas levelezés kezdődött, néhány héttel később pedig találkoztak. Hónapokig semmi nem történt köztük, mert mindketten kapcsolatban voltak.

Aztán kaptam egy ultimátumot – mert Peti akkor már szakított –, hogy ha augusztus 31-ig nem lépek ki a kapcsolatomból, akkor ez a dolog befejeződik köztünk

– mondta el Láng Eszter, aki végül a kitűzött határidőre összecsomagolt, és eljött a régi életéből, egy héten belül pedig már össze is költözött jelenlegi párjával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik