Szórakozás

Galambos Lajos: Jelenleg egy idegösszeroppanás-közeli állapotban vagyok

TV2
TV2
Úgy érzi, belefáradt már a küzdelembe.

Decemberben másodfokon tárgyalták Galambos Lajos ügyét, a zenészt ekkor letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Galambos a múlt héten elmondta, fulladásos rohamai vannak, az orvosai pedig egyelőre nem tudják, mi okozhatja ezeket.

A zenész most a hot! magazinnak adott interjút, melyben elárulta, nagyon nehezen viseli a kialakult körülményeket, pedig volt már nehezebb helyzetben is az élete során – írja a Bors.

Hét harcos év telt el, és még mindig nincs vége az ügynek. Mindenképpen további jogorvoslatokat fogunk kezdeményezni, ugyanis azt gondolom, hogy van olyan körülmény, ami reménykeltő tud lenni

— mondta a lapnak Galambos, aki úgy érzi, belefáradt már a küzdelembe, és szeretne tovább lépni.

Egész életemben azt gondoltam, hogy mindent elviselek, de úgy érzem, hogy már belefáradtam a küzdelembe, és le akarom zárni az életemnek ezt a szakaszát. Ugyanis a közelmúlt történései a lelkemet és az egészségemet is komolyan megviselték. Természetesen vannak jobb és rosszabb pillanataim, de jelenleg egy idegösszeroppanás-közeli állapotban vagyok

– tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HOT! Magazin (@hotmagazin) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik