Szórakozás

Kelemen Anna: Szerintem én vagyok Magyarországon az első ember, akin megmutatkoznak a jelenlegi háborús helyzet jelei

43 kilóra fogyott.

Kelemen Anna tavaly decemberben beszélt arról, hogy jól érzi magát a bőrében, a súlya négyessel kezdődik. A modell a minap a Fókusznak adott interjút, ahol elmondta, mostanra 43 kilóra fogyott, aminek hátterében szerinte a háború állhat.

Szerintem én vagyok az első ember, akin megmutatkoznak Magyarországon a jelenlegi háborús helyzetnek a jelei. Én ezt magamra vettem. Nincsen testképzavarom, mielőtt bárki ezzel a szóval jönne. Én rosszul vagyok egyébként ezektől a szavaktól. Most ráérünk mindenfélét kitalálni, éhen halni szerintem ebben a világban nem fogok

– magyarázta a riportban, hozzátéve: úgy véli, az elmúlt egy-két év történései rámentek a gyomrára. Elmondása szerint nagyon sok folyadékot iszik, enni pedig főként húst szokott, köret nélkül.

Nagyon sok mindennel próbálkozom, hogy mindig elmenjek a falig. Itt is kíváncsi vagyok arra, hogy mikor lesznek mondjuk ilyen beszédzavaraim a szénhidrát megvonástól. Vagy mitől lassulok. Nagyon erős nem vagyok, tehát azt be kell valljam, kevesebb kalóriával súlyokat nem tudok emelgetni

– árulta el.

A modell kijelentette, nem érdeklik a ráaggatott jelzők, hiszen mint mondta, nem néz ki egészségtelenül, van ereje és pozitív visszacsatolásokat is kap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik