Szórakozás

„Művész úr, ez most összejött!” – Nagy Ervinnek egy piaci eladó dicsérete esett a legjobban, miután eljátszotta A Királyt

RTL+
RTL+
A színésznek minden elismerés jól esett A Király című sorozat után, de saját bevallása szerint a szóban forgó mondat győzte meg a leginkább arról, hogy jó munkát végzett.

Nagy Ervin a minap a Reggeli vendége volt, ahol a műsorvezetőkkel és Herman Pierre-rel, az RTL drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatójával A Király című sorozatról beszélgettek. Szó esett a forgatásról, illetve arról is, hogyan élte meg a színész Zámbó Jimmy megformálását. Mint mondta, minden elismerés jó esett neki a sorozat debütálása után, de volt egy, ami különösen megmaradt az emlékezetében.

Tulajdonképpen én onnan tudom szerintem, hogy sikert csináltunk, hogy… nagyon jól esik minden egyes kritika, ami a nyilvánosságban elhangzott, de a legjobb az, amikor az embernek a piacon egy eladó azt mondja, »Művész úr, ez most összejött!« Akkor az ember úgy megnyugszik

– mondta a színész, aki szerint Magyarországon Zámbó Jimmy volt az első bulvárhős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik