Szórakozás

Régi fotón bukkant fel a későbbi anyós

Az oklahomai nő egy Monster Truck Show alatt az akkor még nem is ismert férjének anyja mellett ült.

Egy oklahomai nő meghökkentő fényképre bukkant a régi képeit nézegetve.

Jennifer Lawson felfedezett egy fotót, amelyen kisfiát örökítette egy Monster Truck Show-n, csakhogy a nő most vette észre, hogy a gyerek mögött az akkor még vadidegennek számító anyósa ült – írja a Daily Mail. A fénykép 2018-ban készült, egy évvel azelőtt, hogy a 31 éves Lawson megismerkedett volna a képen látható szemüveges, szőke hajú anyós fiával, Cameronnal, akivel azóta összeházasodtak, valamint két közös gyermekük is született.

A már háromgyermekes anya elmondása szerint a show-n teltház volt, és csak egyetlen helyet találtak a nézőtéren. Anyósa Cameron lánytestvérének fiával volt ott, és hellyel kínálta jövendőbeli menyét és fogadott unokáját.

Néhány mondatot beszélgettek is, de arra már egyikőjük sem emlékszik, vajon miről, illetve egymás arcát sem jegyezték meg – ha nem kerül elő a fénykép, nem is tudnának róla, hogy ismeretségük régebbre nyúlik vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik