Szórakozás

„Egy időben mi voltunk a két szingli pasi a királyi családokban” – Albert herceg III. Károlyról anekdotázott

Anthony Harvey / Getty Images
Anthony Harvey / Getty Images
A két uralkodót évtizedes barátság köti össze.

II. Albert monacói herceg és felesége, Charlène hercegné is részt vesznek majd III. Károly május 6-án esedékes koronázási ünnepségén. Monaco uralkodója mindezt a People-nek erősítette meg, és azt mondta, biztos benne, hogy csodálatos és megindító ceremóniának lesznek szemtanúi.

Nem tudhatom, hány angol uralkodó koronázásán lesz alkalmam részt venni életem során, ezért ezt semmiképp nem hagynánk ki

– jelentette ki a herceg, aki hosszú ideje nevezheti barátjának az angol királyt. Összeköti őket egyebek mellett, hogy mindkettejük számára kiemelt fontosságú a környezetvédelem, több projekten és jótékonysági alapítványban dolgoztak együtt az elmúlt években.

Albert a legtürelmesebb embernek írja le Károlyt, aki nagyon tanult, és nagyszerű humorérzékkel rendelkezik. A herceg egy személyes anekdotát is felidézett a lapnak, miszerint van egy viccük, amin éveken át folyamatosan nevettek.

Volt egy többéves időszak, amikor sorozatosan párba állítottak minket az olyan királyi eseményeken, mint esküvők, temetések, keresztelők. Bevonulásnál mindig együtt jelentettek be minket, mert mi voltunk a két szingli pasi a királyi családokban. Mindig mondogattuk egymásnak, hogy »Na, megint itt vagyunk!«. Olyan sokszor megtörtént velünk, hogy már csak nevettünk a helyzeten. »Na, látom, itt vagy te is, szóval gondolom megint együtt fogunk besétálni«. Valójában az egész nagyon vicces volt.

Cikkünk borítóképén éppen a norvég trónörökös, Haakon királyi herceg és Mette-Marit Tjessem Hoiby 2001-es esküvőjén látható Albert és Károly egymás társaságában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik