Szórakozás

Elfedte az egész testét fedő tetoválásokat, így igazi nőnek érzi magát

De közben elveszítette az önbizalmát.

Becky Holt testének 95 százalékát tetoválások fedik, ezért „Nagy-Britannia leginkább kitetovált nőjének” nevezik. Tetkók fedik a lábait, a kezeit, a fejét, mindenét. Egy írás van a homlokán is, geometrikus minták a mellkasán, és színes minták futnak végig a lábain.

Ezekre összesen 35 ezer fontot, azaz csaknem 16 millió forintot költött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Becky Holt (@becky_holt_bolt) által megosztott bejegyzés

Részt vett egy műsorban is, ahol elfedték a tetoválásait, olyan sminktermékeket használtak, amik még akkor sem jönnének le, ha elmenne úszni.

Az eredményt látva azt mondta:

Ez nagyon furcsa. Istenem, úgy nézek ki, mint egy hölgy, mint egy nő!

– idézi a Mirror.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy így veszített az önbizalmából is, mert a testfestései rőt adnak neki.

Kiemelkedtem a tömegből, de most beleolvadok és normálisnak nézek ki. Úgy érzem, egyáltalán nem fogom felhívni így magamra a figyelmet, pedig én szeretem a figyelmet.

Holt egyébként nem csak a tetoválásaival módosított a kinézetén, több műtéti beavatkozása is volt, az első 20 évesen, akkor megnagyobbíttatta a melleit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik