Szórakozás

Ashley Tisdale alopeciával küzd

Steven Simione / Getty Images
Steven Simione / Getty Images
Ebben a betegségben szenved Jada Pinkett Smith is.

Ashley Tisdale szerdán Instagramján osztotta meg, hogy az alopecia nevű autoimmun-betegségben szenved, ami foltos hajhullást eredményez.

Bármilyen típusú hajhullás befolyásolhatja önbecsülést, különösen akkor, ha úgy érzed, egyedül te mész keresztül rajta. Ezért szeretnék nyíltan beszélni róla – mert nincs benne semmi szégyellnivaló

– fogalmazott a színésznő, aki szerint nála a túlzott stressz miatt alakult ki a betegség a húszas évei elején.

Tisdale elmondta, hogy számára hasznosnak bizonyult, hogy vérlemezkékben gazdag plazmával kezelték, noha az eljárás elég drága és nem a legkellemesebb élmény, mivel közben mikrotűkkel szúrkálják a fejbőrét.  „De elképesztően gyorsan visszanőtt tőle a hajam, és a kutatások azt mutatják, hogy működik” – jelentette ki. A stressz csökkentése érdekében pedig jógázik, meditál és paleo diétát követ.

Az alopecia múlt évben Jada Pinkett Smith révén kapott nagyobb figyelmet, miután a színésznő férje, Will Smith a tavalyi Oscar-gálán felpofozta Chris Rockot, amiért a betegséggel viccelődött.

Kapcsolódó
„A vörösbor olyan volt, mintha vizet ittam volna” – ezt kell tudni Jada Pinkett Smith hajhullásáról és függőségeiről
Autoimmun-betegségéréről már 2018-ban nyilvánosan beszélt, akkor élete egyik legrémisztőbb tapasztalataként élte meg, hogy csomókban hullik a haja. Jada Pinkett Smith betegségéről most azért kezdtek el többen beszélni, mert Will Smith kiosztott egy pofont az azzal viccelődő Chris Rocknak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ashley Tisdale (@ashleytisdale) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik