Szórakozás

Megérkezett a Pamela Anderson életét bemutató dokumentumfilm előzetese

Netflix
Netflix
Ezúttal saját maga meséli el a történetét.

Tavaly februárban jelent meg a Pam és Tommy című életrajzi drámasorozat, ami Pamela Anderson és Tommy Lee kapcsolatát mutatta be, központban a pár szexvideójával, amit annak idején betörők loptak el az otthonukból, majd töltöttek fel az internetre.

A Baywatch sztárja teljesen elhatárolódott a szóban forgó sorozattól, állítólag még az előzetesét sem nézte meg, ezen pedig nem is tervez változtni.

A hónap végén viszont megjelenik a Pamela, a love story című dokumentumfilm a Netflixen, aminek az előzetesét néhány órája elérhetővé is tette a streamingszolgáltató.

Egyáltalán nem aludtam múlt éjjel. Kitöröltem azt a lopott felvételt az életemből azért, hogy túléljem. És most megint előjön. Rosszul vagyok tőle

– mondta az előzetesben a színésznő, hozzátéve: most először szeretné átvenni a narratíva irányítását, hogy maga mesélje el a saját történetét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik