Kultúra

Pamela Anderson soha nem fogja megnézni a szexvideójáról készített sorozatot

THOMAS SAMSON / AFP
THOMAS SAMSON / AFP
Még az előzetesét sem látta, de ezen nem is tervez változtatni.

Múlt héten debütált a Hulu kínálatában a Pam & Tommy első három része, amelyet hatalmas várakozás előzött meg egyrészt a témája miatt, másrészt az első hivatalos fotó megjelenése után, amelyen a címszerepeket játszó Lily James és Sebastian Stan megdöbbentő átalakulását lehetett látni. A nyolcrészes sorozat a celeb szexvideók egyik alapkövét jelentő darabjáról, pontosabban annak kiszivárogtatásáról szól. És bár az első három rész jellemzően lenyűgözte a nézőket, van egy ember, aki egészen biztosan nem fog belenézni a sorozatba: Pamela Anderson. 

A színésznő eddig látványos hallgatásba burkolózott a sorozat kapcsán, ám az Entertainment Weekly megszólaltatta az egyik, hozzá közel álló ismerősét, aki eloszlatta a nagy kérdést, hogy vajon Anderson látta-e a sorozatot, és ha igen, mit szólt hozzá.

Tudom, hogy soha, de soha nem fogja megnézni. Évekkel később sem. Még az előzetesét sem

– árulta el az ismerős.

A Baywatch sztárja tehát teljesen elhatárolódott az alkotástól, az előkészületekben sem vett részt. Az ő szerepét játszó James többször próbálta meg felvenni Andersonnal a kapcsolatot, hogy tanulmányozhassa a szerephez, ám sosem kapott választ. Csakúgy, mint a produkció munkatársai, akik szívesen bevonták volna a sorozatkészítés folyamatába, ám a színésznő őket sem méltatta válaszra. Nem úgy, mint a film másik központi karaktere, Tommy Lee, aki nyitott volt az együttműködésre, és le is ült beszélgetni az őt alakító Stannel.

Kapcsolódó
A Pam & Tommy főszereplői nem látták egymást a karakterükön kívül a sorozat forgatása idején
Eleinte rettegtek attól, hogy valódi embereket kell eljátszaniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik