Szórakozás

VV Piros: Nagyon szeretném, hogy Barna megnyerje, majd rám költse azt a 36 milliót, mert megérdemlem

A kiesett villalakónak sok stresszt okozott VV Barna.

Piros és Reni között zajlott le a ValóVilág 11 negyedik párbaja szombaton, amiben végül a kihívó Piros maradt alul. Kiesése után exkluzív interjút adott az rtl.hu-nak, amiben párbajellenfelével közös szerelmi háromszögük harmadik szereplőjével, Barnával való kapcsolatáról is beszélt. Elmondása szerint mindig a fiút érezte legközelebbnek magához a villában, de a többiek gyakran elbizonytalanították.

Szerintem biztos, hogy taktikai lépésből közeledett felém, utána elég csúnya kijelentéseket tett, de a végére én érzem és bízok benne, hogy tényleg őszinte érzéseket táplált. Még hogyha le is tagadja, nem fogom neki elhinni, mert végig azt mondtam, hogy a villában nem azt nézem, hogy ki mit mond, hanem ki hogy cselekszik, és nem hiszem el, hogy nincs benne semmi. Úgyhogy kijön, és majd megbeszéljük. Szerintem ha bent maradtam volna, akkor eljutottunk volna arra a pontra, hogy igenis bevallja, hiába mondta nagyon sokszor, hogy ne mondjam neki ezt, mert hogy ilyen nem fog történni. Ahogy ő cselekedett, és az a figyelmesség, amit ő mutatott felém, az azért nem baráti

– fogalmazott Piros, aki szerint nagyon jó irányba elmehetett volna a kapcsolatuk, hogyha Reni nincs ott és nem feszélyezi őt.

Nagyon szeretném, hogy Barna megnyerje azt a 36 milliót, és utána kimagyarázza nekem a tetteit, majd elköltse rám azt a 36 milliót, mert megérdemlem azok után, amilyen stressznek ő kitett bent engem. De hogyha hamar kiesik, és nem csinál semmi rosszat a villában – ezt hozzáteszem, mert nézni fogom –, akkor mindenképp szeretnék vele találkozni.

Piros azt mondta, túl sokszor csalódott már Reniben és Barnában  abban, hogy megbízzon bennük, hogy nem csinálnak semmit a villában az ő kiesése után.

Arról is beszélt, hogy a versenyben Krisztit tartja a legesélyesebbnek, őt szeretné látni a döntőben.

Barnát pedig ejtsétek ki minél hamarabb!

– zárta mondandóját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik