Szórakozás

Mischinger Péter nem vár tovább Szorcsik Viki bocsánatkérésére, elindította a rágalmazási pert

TV2
TV2
Beadták az iratokat a bíróságra.

Szorcsik Viki és Mischinger Péter a Farm VIP egyik jelenete miatt kerültek összetűzésbe: a színésznő súlyos vádakat fogalmazott meg az Exatlon sztárjával szemben, testi- és lelki bántalmazónak nevezte a sportolót. Mischinger később nyílt bocsánatkérésre szólította fel Szorcsikot. Akkor azt mondta, nem a várható több százezres jóvátétel miatt kéri ezt, csak szeretné hallani az igazságot a Jóban Rosszban egykori szereplőjének szájából, erre azonban azóta sem került sor.

Mischinger Péter nem vár tovább arra, hogy egymás közt rendezzék a konfliktust, azt reméli, hogy a bíróság fogja utasítani a színésznőt az ügy tisztázására.

Jelenleg ott tartunk, hogy az ügyvédem beadta az iratokat, erről megkaptam a hivatalos papírokat, vagyis elindult a rágalmazási ügy. Én annak örültem volna, ha Viki belátja, hogy miért probléma az, amit rólam állított, de nem így lett

mondta el Mischinger a Borsnak. Szerinte a színésznő most sértve érzi magát, ezért nem hajlandó kimondani az igazat.

Ahogy én látom, ő ezt a személye elleni támadásnak érzi, de valójában nem erről van szó. Én azért harcolok, hogy ez a jelenség ne váljon normálissá, és úgy tűnik, hogy ezzel én vérig sértem. Ugyanakkor nagyon kellemetlen, hogy ő azóta is ismétli önmagát, sőt, olyan újabb valótlan állításokat ránt elő, amiket a fejemre próbál húzni. Gondolok itt arra, hogy állítása szerint engem kizártak az Exatlonból agresszió miatt. Ez nem így történt, sőt abban az évadban, melyben a feszültségem volt, én maradtam bent legtovább a kihívók közül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik