Lefújta az éjfélre tervezett tűzijátékot az Anglia észak-keleti partján fekvő Scarborough önkormányzata december 31-én, miután a kikötőjében felbukkant egy rozmár – írja a BBC.
A tengeri emlős, aki a vikingek egyik főistene után a Thor nevet kapta hatalmas tömeget vonzott a kikötőbe. A helyi hatóságoknak kordonokat kellett felállítaniuk az állat nyugalma érdekében.
Steve Siddons önkormányzati vezető azt mondta, a legnagyobb brit tengeriélővilág-védelmi szervezettel (BDMLR) konzultálva döntöttek úgy, hogy lefújják az éjféli tűzijátékot, mely nagyon megrémíthette volna a rozmárt.
Siddons hozzátette: nem örül, hogy ilyen döntést kellett hozniuk, de az állat jóléte elsőbbséget élvez.
A BDMLR szakemberei, akik megfigyelés alatt tartják Thort azt mondják, a rozmár csak rövid időre állt meg, kicsit kifújni magát, mielőtt elindul az északibb vizek felé.
Az állat szombaton délután úszott ki a nyílt tenger felé, azóta nem látták. A kutatók szerint táplálkozó helyet kereshet környéken, de valójában bárhol felbukkanhat. A szervezet megköszönte az önkormányzat és a helyiek együttműködését.