Szórakozás

Völgyi Zsuzsi: A néző azt gondolja, hogy akit nem lát a képernyőn tevékenykedni, az egész nap lustálkodik

TV2
TV2
Az énekesnő válaszolt a negatív kommentekre, amiket a Farm VIP-s szerepléséért kapott.

Völgyi Zsuzsi válaszolt kritikusainak, akik a Farm VIP-s szereplése alapján lustának és képmutatónak nevezték. A Tényekben azt mondta, rengeteget dolgozott, sokszor nem is aludt éjszakánként a tanyán.

Mi nagyon sokat dolgoztunk a termelési feladatok alatt, és amikor már nem termeltünk, akkor az állatokkal foglalkoztunk. Nagyon-nagyon melós volt, és sajnos azt látom, hogy mivel ezek nincsenek bevágva feltétlenül az adásba, a néző azt gondolja, hogy akit nem lát esetleg a képernyőn valamit tevékenykedni, akkor az egész nap ül és lustálkodik, és rásüti a kommentelő a versenyzőre, hogy milyen lusta

– magyarázta az énekesnő, akit kislánya, Glória hiánya is nagyon megviselte. Igyekezett a munkába temetkezni, de a nap végén sem volt nyugta.

Iszonyatos éjszakáim voltak. Volt, hogy konkrétan reggelig virrasztottam, és nem aludtam, mert azon járt az agyam, mi lehet otthon a kislánnyal, hogy van, biztos most már sír utánam. Az, hogy ezen pörögtem, álmatlan éjszakákat eredményezett.

Olyan megható volt, mikor újra találkoztak a kiesése után, hogy attól az énekesnő a riportban is elsírta magát.

Völgyi Zsuzsinak egyébként tavalyi válása után már új párja van, aki mellett saját bevallása szerint nyugodt, kiegyensúlyozott életet él.

Kapcsolódó
Völgyi Zsuzsi a gyerekéről: Nagyon erős kapcsolat a miénk, több mint anya-lánya viszony
Ha megteheti, oviba sem küldi el a kislányát, akivel minden éjjel összeölelkezve alszanak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik