Szórakozás

„Nem akarok sehanyadik lenni nálad” – VV Dani és VV Melina összevesztek

VV Dani úgy érzi, a lány az utóbbi időben inkább VV Barna felé nyit.

VV Dani és VV Melina viszonya jól láthatóan megromlott az elmúlt napokban. A villalakók a ValóVilág tegnap esti adásában kísérletet tettek arra, hogy megbeszéljék a nézeteltéréseiket, de nem jártak sikerrel.

VV Melina sírva ébredt, hiába próbált ugyanis nyitva VV Dani felé, utóbbi erre nem volt vevő. A felek később az udvaron beszélgettek, ahol VV Dani elmondta, rosszul esik neki, hogy VV Melina az elmúlt napokban feltűnően jóban lett VV Barnával. Szóba került az is, hogy VV Piros kijelentette: új hármasok és négyesek vannak kialakulóban.

– Csak ennyit tudjál, hogy én nem akarok részt venni ebben, jó? Semmilyen szinten
– De miben, Dani? Ha nincsen semmi?
– Mindegy, csak engem tényleg ne hozzanak össze veletek, könyörgöm! Soha többet itt!
– De ilyen nincs, hogy velünk!

– hangzott a szóváltás.

Nekem megingott a bizalmam amúgy benned. Sajnos. Az egész miatt. Fura vagy, meg vagy változva. (…) Mindegy, mit érzel, én nem akarok sehanyadik lenni nálad, ennyi

– magyarázta VV Dani, akit VV Melina sehogy sem tudott meggyőzni arról, hogy neki ő az első.

A vita közben VV Dani azt is mondta, már az első héten azt mondta neki valaki, hogy VV Melina csak miatta lett erős a villában, ezt hallva utóbbi úgy felhúzta magát, hogy a hálószobába vonult vissza, ahol VV Barna rögtön mellé is ült.

Ne is ülj mellém, Barna! Ne ülj mellém! Ne is érj hozzám! Én nem vagyok benne ebben az új hármasban!

– hárította el a közeledést.

Nem sokkal később VV Dani is megjelent a hálószoba ajtajában, majd VV Melinával ismét az udvaron kötöttek ki, de ekkor sem jutottak közelebb a problémáik megoldásához.

Kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy Melina többet nyit a Barna felé. Úgy érzem, mintha csak egy második lennék neki, miközben azt mondja, hogy én mindig az első vagyok a számára. Néha olyan érzésem van, mintha taktikázna, és nem lenne velem feltétlenül őszinte. Egy egészséges féltékenység van bennem igazából a kettejük kapcsolatára, mert nekünk is nagyon jó kapcsolatunk volt ezelőtt. De ha ő ezt szeretné csinálni, akkor nekem nincs beleszólásom

– hangzott el utólag az interjúszobában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik