Szórakozás

Hogyan szedjük fel a lehullott tűleveleket, és mit kezdhetünk velük?

A kulcsszavak: szódabikarbóna és ecet.

Bár vízkeresztig még gyönyörködhetünk az otthonaink közepét elfoglaló kivágott fenyőfákban, a tűlevelek szőnyegre hullása addig is okozhat nehézségeket. Ezt a problémát sokan a porszívó előkapásával különösebb gondolkodás nélkül elintézik, de egy a Mirrornak nyilatkozó takarításban járatos szakértő, Emily Barron szerint ha nem vigyázunk, az apró tűlevelek könnyen tönkre tehetik takarítóeszközeinket.

Barron ehelyett egy pénztárcakímélőbb megoldást javasol: vegyünk szódabikarbónát, azzal szórjuk be a tűlevelekkel borított felületet, majd egy seprű vagy egy szöszfelszedő henger segítségével gyűjtsük össze karácsonyfánk maradványait a földről – a földön maradt szódabikarbónát pedig már károkozás nélkül felporszívózhatjuk.

A szakértő azt is elárulta, hogy bár a karácsonya vízzel való permetezése valóban megóvhatja azt a korai elszáradástól, de ha a víz nátriumtartalma magas, azzal épp az ellenkezőjét érhetjük el.

A fentebb leírt módon összegyűjtött tűleveleket szemétbedobás helyett akár újra is hasznosíthatjuk – legalábbis egy Armen Adamjan nevű TikTok-felhasználó szerint, aki ezt a házi praktikát úgy adja elő a 14 milliós megtekintésnél járó videójában, mintha legalábbis egy világbajnoki címről döntő ökölvívó mérkőzésre készülne. Adamjan szerint nem kell tennünk mást, csak betenni a tűleveleket egy üvegbe, amit megtöltünk ecettel, majd 3 hétig állni hagyjuk a csodaszert, míg szép sárgás árnyalatot nem kap a folyadék. Ezután pedig szinte bármire felhasználhatjuk – ablakpucolástól kezdve vécétakarításon át egészen a zsíros felületek tisztításáig.

Ha valaki kipróbálta valamelyik házi praktikát, írja meg nekünk, milyen eredményre jutott!

@creative_explained You won’t believe what you can do with a Christmas tree.. 😳🌲 #xmas #christmastree #lifehacks #diy #cleaninghacks #cleantok #cooking #cookingtips #upcycling #wow ♬ original sound - Armen Adamjan

Ajánlott videó

Olvasói sztorik