Szórakozás

Profin kiásott alagúton szökött meg hat ember egy paraguayi börtönből

Egy bűnbanda hat tagját keresik a hatóságok Paraguayban. A bűnözők egy meglepően tágas alagúton keresztül szöktek meg egy börtönből.

Brazília legnagyobb Primeiro Comando da Capital (PCC) nevű bűnbandájának tagjai szöktek meg kedden hajnalban, egy alagúton keresztül egy börtönből, a paraguayi Coronel Oviedoban – írja a helyi sajtóra hivatkozva a BBC.

Az alagút a börtön mosókonyhájában indul és egy földalatti járatba vezet, melyen át a rabok kimászhattak a gyakorlótérre, ahol már csak egy drótkerítésen kellett keresztül vetniük magukat ahhoz, hogy a szabadba jussanak.

Az ABC című lap szerint az alagutat egy felújítás során munkások ásták, és erről nem tájékoztatták a hatóságokat. A La Tribuna című lap viszont úgy tudja, a szökevények maguk ásták ki az alagutat. Paraguay igazságügyi minisztere szerint bárhogy is, óriási hanyagság történt, mert egy ilyen alagút nem készül el egyetlen éjszaka alatt.

A szökevények 19 és 40 év közöttiek, mindannyian extrémen veszélyesek, akik erőszakos bűncselekményekért, gyilkosságért, rablásért, emberrablásért töltötték hosszú büntetésüket.

A PCC hatalmas és befolyásos bűnszervezet. A központja Sao Pauloban van, de működési területe kiterjed Brazília mellett Paraguayra is, sőt, tagjai Európában is követtek el már bankrablásokat, és vettek részt kábítószer-csempészési ügyekben. Brazíliában és Paraguayban több börtönt tartanak ellenőrzésük alatt a PCC elítélt tagjai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik