Szórakozás

„Lépj túl rajra!” – üzente James Cameron Matt Damonnek, aki azóta is bánja, hogy visszautasította a 2009-es Avatar főszerepét

Jelentős fizetéstől esett el.

James Cameron a napokban a BBC Radionak adott interjút, melyben új filmjéről, az Avatar második részéről beszélt. A rendező eredetileg Matt Damont kérte fel a 2009-es Avatar főszerepére, a színész viszont nemet mondott, ugyanis egy másik filmhez kellett forgatnia. Damon 2019-ben beszélt arról, hogy ezt a döntését bánta meg legjobban az életében – ami nem is meglepő, hiszen Cameron állítólag 250 millió dolláros fizetést, illetve a film nyereségének 10 százalékát ajánlotta fel neki a szerepért cserébe.

A rendezőt a szóban forgó esetről is kérdezték a napokban megjelent interjúban, amiről a következőt mondta:

Ostorozza magát emiatt. Én tényleg azt gondolom, hogy tudod, Matt, a világ egyik legnagyobb filmsztárja vagy, lépj túl rajta!

A riporter ezután arról érdeklődött, Cameron nyitott lenne-e még a soron következő Avatar-filmjeiben egy Matt Damon cameóra.

Muszáj lesz. Meg kell tennünk, hogy a világ újra egyensúlyban legyen. De nem kap 10 százalékot érte, basszameg!

– hangzott a válasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik