29 éves lett november 18-án Simone Milner, épp azon a napon született, mint a párja, csak utóbbi pár évvel korában, Matthew Leigh 40 lett ugyanazon a napon. Ez volt a hatodik alkalom, hogy együtt ünnepelték a szülinapjukat, de most jó pár fokkal különlegesebb volt az esemény.
A valaha volt legjobb ajándék. Ennél jobb nem is lehet
– nyilatkozta a nő a Mirror beszámolója alapján.
Gyerekük született ugyanis aznap, méghozzá úgy, hogy a baba eredetileg 15 nappal korábbra volt kiírva.
Majdnem olyan volt, mintha úgy döntött volna, hogy a szülinapunkon jön meg
– mondta még az anya, akinek párja is el van ragadtatva, hogy családként egy napon ünnepelhetik meg a születésnapjaikat. És még egy örömét leli a helyzetben:
Egy olyan valakinek, akinek borzalmas a memóriája, így könnyen az emlékezetébe vésheti az év két nagyon fontos napját.
A baba november 3-ára volt kiírva, 17-én délután mondta azt a szülésznő egy rutinvizsgálaton a párnak, hogy indítsák be a szülést. Ők bele is mentek. Milner 12 órája vajúdott már, mikor az orvosok császármetszést javasoltak.
Alma végül egészségesen, 3,29 kilóval látta meg a napvilágot.