Szórakozás

Árpa Attila A Nagy Ő-ről: A műsor végén már mindketten sejtettük Timivel, hogy valószínűleg a mi románcunk is véget ér

TV2
TV2
Nem lelt igaz szerelemre A Nagy Őben.

Két héttel ezelőtt ért véget A Nagy Ő idei évada, Árpa Attila Timit választotta a műsor végén. Mint kiderült, kapcsolat nem lett a dologból, a színész és választottja a Tények stábjának árulták el, hogy nem maradtak együtt a műsor után, azt viszont nem árulták el, ennek mi volt a konkrét oka.

Árpa a minap az Index Sunday Brunch című műsorában mesélt a párkereső reality-ben szerzett élményeiről.

Szerintünk sokkal értelmesebb, ha elmondjuk azt, hogy ez egy műsor volt, egy próbálkozás, egy mese, egy szappanopera, aminek lett egy vége, de a mi kapcsolatunk is ott ért véget. Mert hát nem találtam meg a nagy szerelmet ebben a műsorban, és ez a műsor szerintem attól lesz és marad hiteles mondjuk a következő évadokban, hogy mi ezt kerek perec el is mondjuk

– magyarázta a színész.

Állítja, hogy a műsort nem írták meg előre, és megadta az esélyét annak, hogy valóban szerelmet találjon A Nagy Ő által, ez viszont nem történt meg.

Ezt szerintem azzal lehet magyarázni, hogy van mondjuk a Földön egymilliárd olyan nő, aki hozzám illene, és akikből tudnék választani. Ebből az egymilliárdból 19 jelentkezett ebbe a műsorba, és nem volt köztük az, aki az igazi Nagy Ő nekem. Így aztán azt választottam, aki a jelentkezők közül a leginkább illett hozzám, és ahol valami érzelmet el tudtam volna képzelni. De mire a műsor végére eljutottunk oda, hogy te vagy a győztes, addigra már azért mind a ketten egy picit sejtettük azt, hogy valószínűleg nem csak a műsor ér véget, hanem a mi románcunk is

– emlékezett vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik