Szórakozás

ValóVilág: Reni elárulta Pirosnak, hogy Barna megcsókolta

Barnát látszólag nem hatotta meg a dolog.

VV Barna és VV Reni már a beköltözés napján egymásnak estek a ValóVilág villájában, miután azonban VV Piros is megérkezett a mezőnybe, VV Barna inkább hozzá szeretett volna közel kerülni.

A műsor legutóbbi adásában VV Barna már nem elégedett meg csak VV Pirossal, utóbbi ugyanis azt mondta neki, nem szeretne kamerák előtt szexelni vele, és a többi villalakó is feszélyezi, ezért nem tud ellazulni. VV Barna ezt követően bement a mosdóba VV Reni után, akivel csókolózni kezdtek, de több ekkor nem történt.

VV Reni VV Lissza tanácsára úgy döntött, elmondja a barátnőjének az igazat, mire VV Piros azt mondta, nem haragszik rá – ellentétben VV Barnával, akire igen.

A pletyka hamar körbeszaladt a villán, így VV Barnához is visszajutott, aki látszólag nem aggódott emiatt, sőt.

Mindenben jobb a Reni, már rájöttem. Elgondolkodtam már rajta, hogy meghúzom a váratlant. Megmondom nekik, hogy ennél is nyíltabb lapokkal akarok játszani. Hogy nincs senki, nincs ő, nincs ő, épp aki van. Úgy, hogy előttük is. Ez a két dolog van a fejemben, vagy kioffolom a Pirost, vagy benyögöm nekik, hogy figyelj

– magyarázta a többieknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik